Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1979-1980
1979. november 26. - 1. A Komplex államvizsga tapasztalatai, feladatok - 2. A doktori szabályzat egyes pontjainak módosítása - 3. A könyvtár fejlesztési koncepciója - 4. Egyéb - Emlékplakett Jose Fernandez és felesége részére - KK fejlesztési alap módosítására felhatalmazás
Javaslat a Doktori Szabályzat egyes pontjainak módosítására A Rektori Tanács október 22-i ülése megtárgyalta a doktori cselekmények néhány eljárási kérdésének egységesítését;különös tekintettel a szakközgazdász képzésben résztvettekre. A tanácsülés a módositási javaslatokat elveiben elfogadta és úgy határozott, hogy az érintett pontok átdolgozása után az Egyetemi Tanács elé terjeszti azt elfogadásra. Az 1977 szeptember 1-én hatályba lépett Doktori Szabályzatot az azóta eltelt időszak tapasztalatai alapján az alábbiakban javasoljuk módosítani. 1./ 4.§«6.pon t új szövege: Doktori cselekményeket csak az egyetemi tanulmányok befejezését követő 2 év után, kivételes esetben 1 év után lehet jelentkezni. Kivételt képeznek: a./ a tudományos továbbképzési ösztöndijasok - ide értendők az egyetemre kihelyezett.más, nem az Oktatási Minisztérium státuszán lévő ösztöndíjas gyakornokok is b./ az egyetemi tanulmányaikat vörösdiplomával végzők c./ az Országos Tudományos Diákkör első, második és harmadik helyezettjei, ha a diákköri dolgozatuk és doktori értekezésük témája egybeesik d./ a közgazdász diplomát másoddiplomaként megszerző esti-levelező tagozatos hallgatók egyedi elbírálás alapján,ha diplomájuk és szakdolgozatuk legalább "jó" rendű, és ha legalább két éves - a közgazdasági szakképzésüknek megfelelő - szakirányú munkahelyi gyakorlattal rendelkeznek. 2./ 8.§.2.pon t új szövege: A marxizmus-leninizmus tárgyakból a jelölt kérelmére a dékán az alábbiak szerint ad vizsgafelmentést. a./ Politikai gazdaságtanból felmentés adható azok részére - akik a tárgyból kandidátusi vizsgát tettek - akik egyetemünk Tanári "A" szakán szereztek diplomát. b./ Filozófiából felmentés adható - a kandidátusi szakvizsgával rendelkezőknek, - az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Filozófia szakán végzetteknek,