Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1978-1979
1978. december 18. - 1. Tájékoztató a tanszékvezetői megbeszélésekről - 2. A tudományos kutatómunka szervezése és irányítása - 3. A szervezés egyetemi oktatásának helyzete - 4. Egyebek - Emlékplakett Antoniewitz Flóriánnak - Páli László megbízása tanszékvez. teendőkkel Ferencz L. betegsége idejére - Nevelési Bizottság jóváhagyása
dr. SZUHAY MIKLÓS dékán elvtársnak, Helyben. Ált. Közg. Kar Dékáni Hivatala Október 26i felhívására közöljük, hogy a "Szervezés" tárgyról végzős hallgatóink jelentést készítettek. Megjegyezzük, hogy élőszóban még az irott szövegnél is határozottabban hangsúlyozták, hogy nézetük szerint a leadott és számonkért anyag eltér attól a tematikától, amely a vizsgálati szempontok mellékleteként szerepel. A hallgatók jelentése a következő: 1. Véleményünk szerint a tárgynak nincs kapcsolata semmilyen korábban oktatott tárggyal a pénzügy szakon - alapozó tárgyai sem szerepelnek az oktatásban. 2. A tantárgy önmagában lehet, hogy ad elegendő ismeretet ahhoz, hogy a hallgatók alsóbbszintü vezetői feladatokat elláthassanak, de ebben a formában ez egyáltalán nem biztositott. Viszonylag nagy mennyiségű, leiró jellegű elméleti anyagot heti 1 alKalómmal, összevont csoportban /45 fő/ előadás + gyakorlat keretében kellett volna elsajátítani. Arról nem is szólva, hogy sokan közülünk általában egy iparvállalat szervezeti felépítését sem ismerték, vagy nem láttak még iparvállalatot "belülről/. Igen nagy súllyal szerepel "A szervezés és irányitás alapjai és alapvető módszerei" cimü bevezető rész, melynek színvonalát és súlyát a későbbi témakörök nem érik el. 3. Külön előadássorozat nem indult számunkra, az első két alkalom-^ mai hallgattunk előadást, későbbi óráinkon a szemináriumi jelleg dominált. Az első témakört így valóban előadás + irásos