Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978

1978. június 13. - 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat tervezete - 2. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat tervezete - 3. Beszámoló a rekonstrukció előkészítéséről

-23­be kell jelenteni a tartós hiányzást, hogy érvényesiteni le­hessen azt a szabályzat, hogy 6 hét után a hallgató nem bocsát­ható vizsgára. Kovács elvtársnak igaza van a fakultativ képzéssel kapcsolatban, ezt korrigálni kell. Vadász elvtárs megjegyzésére: a foglalkozások jellege valahol szerepel a szabályzatban. A gyakorlati jeggyel valóban nem vagyunk konzekvensek, mint más egyetemen, nálunk azonban inkább szemináriumi jegynek felel ez meg. Ezen lehet gondolkodni, de ha megváltoztatnánk, több bo­nyodalmat okozna. Tanszéki kérdés, hogy a gyakorlati jegy pótlá­sára milyen feltételeket irnak elő, ha ennek nem tesz eleget a hallgató, félévismétlés is előírható. László János: Saját tanszékén is találkozott ebben a fél­évben a gyakorlati jegy problémájával. Szinte lehetetlen egy vizsgával egy féléves munkát pótolni. A gyakorlati jegy esetében véleménye szerint szigorúan kell eljárni, ha a feltételeket a hallgató nem teljesiti, félévismétlésre kell utasitani. Blokk és szakváltoztatás ügye: a dékán minden esetben megkérdez­te a tanszéket, de jó lenne kimondani, hogy a szakfelelőssel és a blokkfelelőssel konzultálva történjék a döntés, esetleg a KISZ-t is bevonva, mivel nehéz a jogosságot eldönteni. Az előadások anyagának megkövetelhetőségé a vizsgán a hallgatók­kal vitatott kérdés, szerintük ha nem kötelező az előadás, nem lehet számonkérni. 16. §. 3. pont: indokolatlannak tartja §zt a szigorúságot. Régi problémát jelent a 33. §. mindkét pontja. Ha elővizsgát tesznek a hallgatók, a szorgalmi időszak utolsó két hete faár el­vész az oktatás szempontjából. Ehhez járul még a nyelvvizsgára készülés is. 5o. §. 3.: megfoghatatlan a fogalmazás. Szélesebbkörü informá­ciót igényel a döntés, a szakvezető tanszéket, blokkfelelősöket, patronáló tanárokat is meg kell kérdezni. S z u h a y Miklós: A korábbi változathoz képest az előterjesz­tés sokkal jobb, alapjában jó, elsősorban stiláris problémák vannak. Gyakorlati jegy: ugy kezeli, mint a tárgy elsajátítását célzó eszközt. Ugyanabból a tárgyból kollokvium is van, ezért nem tar­taná indokoltnak, hogy vizsgával ne lehessen pótolni. A mi gya­korlati jegyeink általában pótolhatók vizsgával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom