Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978
1977. november 28. - 1. Jelentés a KTI-ben folyó továbbképzési rendszerről
1,/ A nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakon a Szakbizottság az elmúlt 6 hónapban kétszer ülésezett,, Első ülésén megvitatta az alternativ tárgyak beindításával kapcsolatos uj feladatokat és döntéseket hozott azzal kapcsolatban, hogy meg kell javitani az alternativ tárgyak szervezettségét, tananyaggal való ellátását, törekedni kell arra, hogy a következő évek során minden alternativ tárgyból lehetőleg állandó tananyagok álljanak rendelkezésre, Elsőként 1976 végéig a Nemzetközi pénzügyek és devizagazdálkodás tárgyból készül el állandónak tekinthető tananyag. Ezt követik 1977-ben és 1973-ban a többi tárgyak, A második ülésen a bizottság a szakközgazdász képzés követelményrendszerével és a követelményak emelésének szükségességével foglalkozott. Olyan jellegű határozatokat hozott, hogy a vizsgákon nemcsak a kiadott kötelező tananyagot, hanem az előadások anyagát is számon kell kérni, A főtárgyakból a félév során Írásbeli vizsgát is tenni kell, i.íeg kell követelni a hallgatóktól, ho y a foglalkozások kétharmadán legyenek jelen. Törekedni kell arra, hogy a végzős hallgatók ne húzzák el túlságosan szakdolgozatuk beadását. Foglalkozott az előadókkal szemben támasztott követelmények növelésének szükségességével 2,/ A szakközgazdász képzéssel kapcsolatos célkitűzések a Nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakon alapvető módosításra nem szorulnak,, Ezeket a célokat az érintett szervekkel való széleskörű konzultáció alapján alakítottuk ki, és ennek alapján fejleszszük tovább az oktatás szerkezetét, tematikáját, így például 20