Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978
1977. november 28. - 1. Jelentés a KTI-ben folyó továbbképzési rendszerről
reteket„ A kapott válaszokat jól hasznosíthattuk a képzés konkrét tartalmi élőkéazitér-énéi is„ A felvetett kérdésekre kapott válaszok főbb mondanivalója - a részletek mellőzésével - a következő: A kétirányú szakközgazdászképzés megindításával egyetértettek, a tárgystrukturát is helye selték„ A pedagógia oktatásban a pszichológia cICt ;rbe állítását javasolták, a szakmódszertani továbbképzés szükségességével egyetértetteké Néhányan felvetették a pedagógia tervezett órakeretének csökkentését, lévén, hogy itt közgazdasági továbbképzésről van szó elsősorban,, többség az eredeti javaslat mellett foglalt állásto A képzés tartalmát illetően kettős követelményt hangoztattak,, ii'zek szerint a tanítandó tárgyak anyagának egyrészt hozzá kell járulniuk a résztvevők szakmai ismereteinak mélyebbé, alaposabbá éa korszerűvé tételéhez, mái,.riszt viszont konkrét és közvetlen segítséget kell nyjjtania i-z iskolai tanítási munkához,, Ez részben az elméleti és gyakori üti tárgyak arányának kérdéseként is felvetődött, Végeredményben az az állá; pont alakult ki, hogy a felmerült probléma reális megoldására törekedni kell a tema54