Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1973-1974
1974. május 20-21. / Verőce / - 1. Az Egyetemi Tanács által létrehozott bizottságok jelentéseinek megtárgyalása: - 2. Személyi ügyek - rektorhelyettesi, dékáni funkciók betöltése, I. évf. dékánátus megszüntetése, - Szuhay M., Tímár János egyetemi tanári kinevezése, - Címzetes egyetemi tanári és docensi címek ügyében állásfoglalás
ets - 9Irányitási Rendszerek szakképzéssel foglalkozó/ Munkabizottsága Szakértői Tanácsának álláspontjaival, mely álláspontokat az eddig tartott 5 tanácsülés és 4 szPiainárium munkájának az eredményeként alakitott ki. III. A bizottság megállapításai 1. A bizottság mindenekelőtt szükségesnek tartja rögzíteni azt a megállapítást, hogy az az oktatási koncepció, amelyet az Egyetem a számítástechnikái oktatás uj rendszerének a bevezetéséhez dolgozott ki - és lényegében kifejezi a matematika oktatásával kapcsolatban a reform időszakban kialakított koncepciót is - megfelel a bizottság előző fejezetben kifejtett álláspontjának. Ugyanakkor meggyőződött arról is a bizottság, hogy mind az érintett módszertani tárgyakat oktetó két tanszék vezetői és oktatóinak túlnyomó többsége, mind pedig a más módszertani-, a szak- és szakágazati tantárgyakat oktató tanszékek vezetőinek túlnyomó többsége és oktatóinak kisebb- nagyobb hányada teljes egészében /vagy legalábbis a tartalmi lényeget meghatározó részben/ egyetért a bizottság álláspontjaival, az oktatási koncepcióval és - lehetőségeihez mérten - mindent el is követ a koncepció érvényesítésének érdekében. 1.1. Ezt erősíti az a megállapítás, hogy ma lényegesen kedvezőbb a matematikai és a számitastecluiikai módszerek szaktárgyakban történő alkalwazasaira vonatkozó kép, mint néhány évvel ezelőtt volt.