Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1971-1972

1972. április 24. - 1. Egyetemi tanári és docensi állások pályázatának elbírálása - 2. A számítástechnikai oktatás 1971-72. tanévi tapasztalatainak értékelése és javaslatok az 1972-73. tanévre - 3. Előterjesztés aranydiploma adományozása és aranygyűrűs doktor avatás tárgyában / Romhányi Ágnes / - 4. Egyebek - MM jóváhagyása Kovács Géza felmentése, László János tanszékvezetői kinevezése tárgyában

- 8 ­datár kidolgozása is, melyet a következő tanévben már a hallgatók rendelkezésére tudunk bocsátani, s ez lehetővé teszi a követelmények megalapozott emelését. Az elkészült jegyzetet jónak tartjuk. Ennek ellenére azon­ban felvetettük az átdolgozás problémáját, mégpedig a kö­vetkező főbb szempontok alapján: a/ Az un. hard-ware részt kiegészítjük, olvasmányosab­bá tesszük, elsősorban azért, hogy a hard-ware elő­adások óraszámát csökkenteni tudjuk. b/ Az Egységes Számológép Rendszerre, valamint a hazai elektronikus számológép gyártásra vonatkozóan egyre több információ áll rendelkezésünkre. Ezzel a jegy­zett t ki kell egészítenünk. /Az eddigiekben főleg csa . az előadások tartalmaztak erre vonatkozó ré­szeket./ c/ Az algoritmusokkal fogla lkozó részt kiegészítjük a FORTRAN nyelv által igényelt un. hánuas-elágazá­su döntésekkel. /Jelenleg a FORTRAN keretében foglal­kozunk ezzel./ d/ A gépi kódban való programozás "alkalmazási" részét /feltételezett gép utasitás-rendszere/ kiegészítjük a CELLATRON gép/oktatási célra leegyszerűsített/ programozásával. A normál szorgalmi időszak tananyagára vonatkozóan - mivel tul rövid az oktatás és a számonkérés óta eltelt idő - nem tudunk még határozott kontúrokat felrajzolni. Különösen zavarja a tisztánlátást az, hogy a hallgatók általános le­terhüléuo viszonylag nagy volt akkor, amikor a tantárgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom