Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1969-1970
1970. április 13. - 1. Szakágazati oktatás elkezdése - 2. Beszámoló a Politikai Gazdaságtan Tanszék helyzetéről - 3. Beszámoló a tudományos ülésszak előkészítéséről, javaslat emlékettek odaítélésére
-5riák tárgyalásakor egy vagy néhány magyar közgazdasz álláspontját ismertetni /pl. a tulajdon, a nyereség mutatójának, az értéktörvény érvényesülésének stb. kifejtésekor/. Az eltérő nézetekben is a közösét, a megegyezőt kell kiemelni. Ilymódon elkerülhető lenne az a latszat, hogy a szocialista országok gazdaságirányítási rendszerében nagyobbak az elvi eltérések, mint a valóságban, ill. ezek elsősorban eltérő ideológiai alapon nyugszanak, vagy éppen szubjektiv okokból táplálkozó megközelítési különbségekből adódnak. Gyakori, hogy a hallgatók a magyar népgazdaság jelenlegi helyzetét azonosítják a felépült szocializmus viszonyaival, ill. nem látják a termelési viszonyok fejlesztésével kapcsolatos,megoldásra váró feladatokat, s emiatt gazdasági nehézségeink láttán helytelenül reagálnak. Helyeselhető a Tanszék több oktatójának az a véleménye, hogy a jövőben - amennyiben a jelenlegi strukturagiu tematika alapján folyik az oktatás - szükséges külön szocializmus politikai gazdaságtan tankönyv készítése a Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatói részére, figyelembevéve a politikai gazdaeagtan oktatásának speciális helyzetét. Ez reálisan megoldható lenne a Tanszéken belül. így lehetővé válna a más tárgyakkal meglávp párhozamosságok kiküszöbölése, s egyben a Legfontosabb elméleti kérdések sokoldalúbb, mélyebb tárgyalasa. Különösen az utóbbi szempont tenné ezt indokolttá. Ezt a gondolatot még akkor sem tartjuk elvetendőnek, ha a Tanszék a kapitalizmus ás a szocializmus politikai gazdaságtanának együttes oktatása mellett foglalna állást, vagy azt a megoldást választanák, hogy az oktatast a szocializmus politikai gazdaságtanaval kezdenék és ezt követné a kapitalizmus gazdaságtanának oktatása, ezeket a kérdéseket a Tanszék oktatóinak meg kell vitatnia, és állást kell foglalnia a követendő tematikát illetően. A közgazdaságtan történetének oktatásáról - tananyag T előadások - mind a^ oktatók, mind a .hallgatók elismerően nyilatkoztak. Javaslatként felmerült, hogy célszerű lenne több időt forditani a marxista értékelméletig gondolatrendszerbeli kérdések, valamint a közgazdasági gondolkodás szocializmusbeli fejlődésének ismertetésére.