Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969
1969. január 27. - 1. Az oktatáshatékonyság növeléséért Egyetemünkön - 2. Rövid szóbeli tájékoztató az I. félévi vizsgákról
- 15 A problémakör módszertani irodalmának összegyűjtését, fokozatos feldolgozását, tanszékeink számára való hozzáférhetőségét mihamarább intézményesíteni kell. E feladat ellátását, továbbá az ezzel kapcsolatos módszertani szolgáiét-nyújtását addig is célszerű volna az Ipargazdaságtan tanszékre telepíteni, mivel a kérdéssel való foglalkozás itt máris konkréten folyik. E témáról még e tanév folyamán e tanszék szervezésében szim.poziont kellene tartani külföldi résztvevők meghívásával. Természetesen ezzel egyidejűleg az érintett tanszékek kezdjék el az esettanulmányozás tárgyaikkal kapcsolatos lehetőségeinek és formáinak, módjainak tanulmányozását, kidolgozását és bizonyos elképzeléseket körvonalazzanak az e téren való szükséges előrelépést illetcen. Csak így alakitható ki az esettanulmányozás rendszerének a szükséges mértékű - sem nem eltúlzott, sem elhanyagolt - beiktatása az oktatási rendszerünkbe. Az egyetemi képzés során tehát lehetőséget kell teremteni arra,minden felhasználható eszközzel, hogy a hallgatók bizonyítsák: képesek önállóan alkalmazni a különböző tárgyakban tanultakat. Az elsajátítottak legkomplettebb elsajátításának tere - még az egyetemen belül - a szakszemináriu m és az ahhoz kapcsolódó termelési gyakorlatok. A bizonyíték pedig: a szakdolgoza t /diplomamunka/ . A szakszeminárium és termelési gyakorlat ugy is felfogható, mint diplomatervezési munka, amelynek során a szakszeminárium vezetője és a szakmai gyakorlat egyetemi felelőse - aki helyes ha egy személy - a konzulens. A szakszeminárium idejének első részét a téma alapvető irodalmának feldolgozására kell szánni. Ennek során résztvevő hallgatók ^recenziót, kivonatot készítenek, előadásokat tartanak, s közben kigyüjtik az ebből felhasználandó gondolatokat, módszereket stb. A szakszeminárium második, az előbbinél hosszabb ideig tartó részében a munka lényegét a tények összegyűjtésére és rendezésére kell koncentrálni, beleértve a szakmai gyakorlatra való fel-