Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969
1968. november 25. - 1. Előterjesztés az Egyetemekre vonatkozó jogszabályok tervezetével kapcsolatban teendő észrevételekről - 2. A közgazdász továbbképzés fejlesztése - 3. Az 1968-69. tanév I. félévi vizsgaidőszak problémái - 4. Egyetemi tanári és docensi kinevezések
- 5 amelyeknek vizsgákkal történő sikeres bef c jjezése az illető területre való 41 lani éry én yfi h ip.onyitv^ny /diploma/ megszerzését jelenti, Ugy véljük ez bizonyos feltételek aelelett ö sszekap csolható volna az egyetemi doktori cirn megszerzésével azzal természetesen, hogy c cin megszerzésénck ó^ienieg érvényben levő" rendszerét továbbra is fenn lehetne tartani, - szükségesnek látjuk, ez Intézet feladatkörébe iktatni a más diplomával rendelkezők közgazdasági képzésének, illetve továbbképzésének szervezését. így pl. célszerűnek látjuk a i ^érn ökpk' izirányu képzését is ebben c keretben megoldat i„ ni, de természetesen ide kapc solódnék pl, a^jogászo I|, agronomusok stb. közgazdasági k': .lése, illetve továbbképzése is. Ami a mérnököknek a közgazdasági továbbképzés keretében történő közgazdasági képzését illeti;megjegyezzük, hogy ez egy úttal a jelenleg egyetemünkön folyó mérnök-közgazdász képzéssel kapcsolatos problémák megoldását is elősegíthetné. Ez ez oktatás tipikusan post gr: duális és már *= emiatt is kezdettő l fogva problematikus volt az alapképzés rendszerébe történő beiktatása, másrészt a közgazdászok jogosan sérelmezik, hogy más diplomával rendelkezők két év alatt olyan ujabb diplomát szerezhetnek, amelyet * • -—• ____ ________— gyakorlatban a közgazdasá gi diplomával egyenértékűnek sőt a mérnöki diplomával megtoldva magasabb értékűnek igyekeznek feltüntetni. - (éé 11anfolya nok rendezés e külön bö ző irányitó sz ervek, vállalatok rendelésére. Ebben a keretben megoldható volna a különböző szintű gazdasági vezetők és e posztok kádertar— talckának a vezetői munkára való felkészitése, a gazdasági szaktanárok sz*akmaf. továbbképzése stb.