Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969
1968. november 25. - 1. Előterjesztés az Egyetemekre vonatkozó jogszabályok tervezetével kapcsolatban teendő észrevételekről - 2. A közgazdász továbbképzés fejlesztése - 3. Az 1968-69. tanév I. félévi vizsgaidőszak problémái - 4. Egyetemi tanári és docensi kinevezések
- 16.G. A hallgatók, a KISZ helyzete Az egyetemi vitákon több kérdés merült fel, a., Többen sérelmezték az utasitás-tervezet 16.§ /4/ bekezdését, amely szerint a hallgatók jogosultak mindazon közvetlen egyéni tómogatés igénybevételére, amely kommunista szakemberré válásukhoz szükséges. A Minisztérium tájékoztatott arról, hogy ezt a szöveget ugy módosították, hogy a hallgató mindannak igénybevételére jogosult, amit.a jogszabályok vagy az egyetem szabályzatai megállapítanak. Ez ellen a szöveg ellen persze felhozható az ellenkező irányú kifogás:.hogy ez üres, de ez a kifogás már belevág a b., alattiba. b., Tanári és hallgatói részről egyaránt szóvátették, hogy az emiitett 16,§ pongyola és a hallgatók, illetve a KISZ helyzetét alapvonalaiban nem rögziti. Fl. hiányzik a KISZ-nek az a joga, hogy ha valamely kérdésben tanácskozást kér, ez elől nem lehet kitérni, - hogy résztvesz különböző döntési és javaslattételi joggal felruházott testületekben, - a hallgatók sem a tantervek és programmok szerint, hanem mindenekelőtt az egyetemi tanulmányi szabályzat szerint végzik munkájukat. Előterjesztés: javasolja az.Egyetemi Tanács a Minisztériumnak a 16.§ átgondolt újraszerkesztését, c., A tanulmányi és vizsgaszabályzat 14-17. pontjai, is a KISZ helyzetével foglalkoznak. Ebből azonban a 14. és 15. pont inkább a szervezeti és működési szabályzat 16.§-ába lenne beépitendő. A tanulmányi- és vizsgaszabályzat a KISZ-nek mindig csak kari alapszervezetéről beszél. Felesleges bővebben fejtegetni, hogy ez Egyetemünkre egyáltalán nem áll, de valószínűleg a többi egyetemek jórészére is. Azt, hogy milyen az alapszervezeti beosztás a KISZ-ban, - valamint hogy a KISZ valamely kérdésben melyik szervezetét rendeli valamely állami vezető mellé, a KISZ belügye c Előterjesztés: javasolja az Egyetemi Taraács a Minisztériumnak, hogy a tanulmányi és vizsgasza-