Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1967-1968

1968. március 25. - 1. A Közgazdaságtudományi kutatás néhány problémájáról. Előadó: dr. Háy László, a MTA lev. tagja - 2. Egyetemi tanári és docensi pályázatok elbírálása. Előadó: Kovács Károly, a Személyzeti Csoport vezetője - 3. Előterjesztés címzetes egyetemi tanári és docensi cím adományozására - 4. Egyéb

- 7 ­ben is számitunk. Fentiek alapján dr.Káplár József elvtársat érdemesnek tartjuk a megtisztelő cim elnyerésere. Ip^ri Kar Cimzetes egyetemi docensi cimre javasolja: dr. Szabady Ego n, a KSH elnökhelyettese. 1917-ben született. 1939-ben végezte el a Közgazdaságtudományi Egyetemet. Az Egyetem elvégzése óta a KSH-ban dolgozik, jelenleg elnökhelyet­tes és a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatója, továbbá áz MTA Demográfiai Bizottságénak alelnöke. E mellett több nemzet­közi tudományos társaság tagja és vezetője. Eddigi szakmai és tudományos tevékenységét publikációi és tanul­mányai jellemzik, amelyeknek jelentős részét idegen nyelven is kiadták. Szerkesztője és társszerzője .a "Bevezetés a demográfiába" c. tankönyvnek, felelős szerkesztije a Demográfia cimü népesség­tudományi folyóiratnak. Korábban már több éven ét tanitot egye­temen és főiskolán általános statisztikát és népe-ssé ^statisztikát. Egyetemünkön a Statisztikai tanszék keretében: vesz részt az okta­tásban, jelenleg két féléves gazdasági demográfiai kollégiumot vezet és ennek előadásait több mint egy esztendeje tartja. Ki­dolgozta a gazdaaágdemográfia programját, amelyet nemzetközi sikon is korszerűnek, a közgazdászképzés szempontjából rendkivül fontos anyagnak Ítéltek meg. A tanszéken végzett tevékenységére továbbiakban is számítunk, tekintettel arra, ho gy ezen kollégiumot tanszéki belső erekkel nem tudjuk biztosítani. A_fentiek alapján dr.Szabady Egon elvtársat érdemesnek tartjuk cimzetes docensi cim elnyerésére. \ dr. Scholcz Rezs ő főosztályvezető 1924-ben született, salgótarjáni munkáscsaládból származik. A Vörös Akadémia pénzügyi tagozatát végezte, majjd Egyetemünk pénzügy szakán szerzett diplomát és a kiegészítő tanár szak vizsgáit is letette. 1958-ban doktorált. Egyetemünk Számviteli tanszéke keretében hosszabb időn át részt vett az oktatásban és félévenként hosszabb-rövidebb óraszámban oktatott, többnyire előadásokat tartott. Majdnem minden évben közreműködött az államvizsga bizottságokban. Jelenleg a tanszék és a Pénzügyminisztérium számviteli önálló esztálya között létre­jött szocialista szerződés keretében kapcsolataink tovább mélyül­nek. E szerződés keretében egymás munkáját kölcsönösen olőre len­dítik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom