Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1966-1967
1967. július 10. - 1. Az Egyetem beszámoló jelentése az 1966/67 tanévről - 2. Az 1967. novemberi tudományos ülésszak végleges programja és közvetlen előkészítés
-12Kedvezően alakult a tudományos munkával szoros összefüggésben az a tény is, hogy a tanszékvezetők többet törődtek az elmúlt időszakban a kádermunkával, legalábbis ahogy ezt a számok tükrében látja. Az elmúlt években lényegében annyi előléptetés történt az Egyetemen, mint amennyit 3 évre terveztek: 9 egyetemi tanári és 25-27 docensi előléptetés történt. Néhány gond, amit szeretne felvetni és amelyekről nem hangzott el megjegyzés: A nemzetközi kapcsolatok szak megvizsgálását vetné fel. Nem ártana az Egyetemi Tanácsnak ezzel foglalkozni, annál is inkább, mivel értesülése szerint erről elég sok vita volt korábban is. Esetleg uj kontrukciót kellene kialakitani, ráépitési vagy továbbképzési formában. Ami most a felvétel és az elhelyezés körül látszik, nem megnyu tató; óriási túljelentkezés van és az elhelyezésnél komoly problémák mutatkoznak. Javasolja, hogy nagyon alapos vizsgálat után az iSgyetemi Tanács javaslatokical segitse a kérdést megnyugtató megoldás felé. Ebben az évben elkészül a Tervhivatal és az OMFB gondozásában az ország gazdasági-ügyviteli szakemberszükségleti terve 1966198o közötti időszakra. Ez elsősorban nagyságrendi tendencia, azonban ahogy a műszaki szakemberszükségleti terveknél a Műszaki Egyetem és a felsőfokú tec nikumok relációjában sok helyen visszacsatolással kellett élni és a képzésben konzekvenciákat kellett levonni. Erre az Egyetemi Tanácsnak is fel kell készülnie. Nagyon fontos feladatnak látja a jövő évi munka szempontjából a vezetőképzés, illetve továbbképzés intézményes megoldásának kidolgozását az érdekelt tárcákkal és egyetemi bázison. Meggyőződése, hogy igen jelentősen ki kellene szélesíteni a kereteket és ebben a munkában a kormány elé a harmadik negyedév végén véglegesnek látszó megoldási javaslatot kell terjeszteni; ebben az Egyetemi Tanács tagjainak közreműködésére is számítanak. Javasolja a jelentés kiegészítéseképpen, hogy regisztrálja az Egyetemi Tanács, hogy hosszú évek után a kollégium épitése megindult. Ezek a megjegyzések is igazolják, amit a bevezetőben emiitett, hogy ebben a tanévben és az elmúlt ciklusban az Egyetemi Tanács igen alapos, jó munkát végzett és igen szép eredmények vannak az Egyetem párt- és állami vezetése, tanári kara mögött. A Minisztérium részéről Ígéretet tehet, hogy szerény lehetőségeikkel igyekeznek ug^ élni, hogy az Egyetemen folyó munkát a jövőben is támogassák és osztozzanak azokban a gondokban, amelyeket az Egyetem vezetősége a Minisztérium elé tár. Az uj mechanizmus megindulásával a költségvetési szervek nem számolhatnak különösebb minőségi fejlesztéssel; a mennyiségi fejlesztés éppen az egyetemek viszonylatában kicsit megállt, sőt csökkent. Emberi számitás szerint 1968-69-ben csak a meglévő