Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1966-1967

1967. július 10. - 1. Az Egyetem beszámoló jelentése az 1966/67 tanévről - 2. Az 1967. novemberi tudományos ülésszak végleges programja és közvetlen előkészítés

-lo­r 0c súlya és tekintélye közgazdasági berkekben és az ország tár­sadalmi életében. Szabó elvtárs megjegyzésével teljes mértékben egyetért, hogy ezt a súlyt még jelentősebben kell kamatoztatni. A fejlődéssel együtt azonban a bajok is jelentősen fokozódtak, különösen amióta az uj mechanizmus gondolata feihmerült, illetve a népgazdaság fejlődése intenzivebb szakaszába lépett. Az Egyetem sok vita után kidolgozta és csaknem teljesen bevezette a reform-tantervet. Az utóbbi években - különösen az elmúlt 1-2 évben - előtérbe kerültek a tartalmi kérdések, amelyek meg­oldása hosszantartó, nagy erőfeszítéseket kiván. Növelte a gondokat a tervek megvalósításához szükséges feltételek rész­ben kedvezőtlen alakulása is, - mindez kiderül a beszámolóból. Összességében megállapítható, hogy az Egyetem és az Egyetemi Tanács az elmúlt évben jó munkát végzett. A jelentésben felmerült néhány kérdéshez kiván kapcsolódni, elsősorban nem azokhoz, amelyek a szorosan vett gazdálkodási kérdésekkel függnek Ö3sze; ezekről a kérdésekről az Egyetemi Tanács ülése előtt kötetlen eszmecserét folytattak az Egyetem vezető munkatársaival és részben megoldást is találjak. Az oktatással kapcsolatos kérdésekről néhány megjegyzés: Szabó elvtárs hozzászólásához kapcsolódva ugy érzi, hogy az Egyetemen kell elsősorban az uj mechanizmus k nzekvenciáit az oktatás tartalmában és struktúrájában érvényesíteni. Erre van is törek­vés, de ugy látja, hogy még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni ebben az irányban. Természetesen az is az Egyetem feladatához tartozik, hogy figyelemmel kisérje az uj mechanizmus funkcio­nálását, felderitse ás elemezze az esetleg zavarok okait és segitse olyan javaslatok kidolgozását, amelyek tovább tökéle­tesitik a módszereket és eljárásokat. Tehát nem is szükitené csupán arra a szempontra, amit Szabó elvtárs emiitett, hanem ezt a feladatot az uj mechanizmus funkcionálására is kiterjesz­tené. Az egyetemi reformból származik a hallgatók gyakorlati képzésé­nek erositése. Gondként vetik fel a jelentésben a zárógyakor­lat nehézségeit, különösen az uj mechanizmust figyelembe véve. Ez a probléma kétségtelenül fennáll. A minisztérium is igyek­szik segiteni, de az egyeteiiii javaslatok, elképzelések nélkül nagyon nehezen lehet előremenni; tehát a Minisztérium konkrét javaslatokat vár az Egyetemtől. Jó kezdeményezésnek kell tekitteni a katalógus-rendszer el­törlését, nyilván azért tette az Egyetem, mert erre a felté­telek megértek. Az is igaz, hogy az ösztöndij rendszerrel kapcsolatban tervezett intézkedések segiteni fogják a tanul­mányi fegyelem megszilárdítását, azonban ugy gondolja, teljesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom