Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1965-1966/2
1966. július 6. - 1. Jelentés az Egyetem 1965/66. tanévi munkájáról. Előadó: Pach Zsigmond Pál - 2. Az oktatási módszerek korszerűsítésének eddigi tapasztalatai és további teendői. Előadó: Kovács Géza dékán - 3. A szakszemináriumok, a szakmai gyakorlat, a zárógyakorlat és a szakdolgozat készítés egységes rendszerének kialakítása. Előadó: Kövér Károly dékánhelyettes - 4. Egyebek
-25Szabó Kálmán: Á nemzetközi Összehasonlításoknál figyelembe kell venni, hogy Csehszlovákiában, Lengyelországban, NüK-ban, Szovjetunióban a lakosság ezer főjére számítva sokkal több közgazdasági végzettségű ember jut, mint nálunk. Ebből következik, hogy a mienkhez képest sokkal szakositottabb volt a képzés ezekben az országokban. Helyes volt nekünk nem menni ezen vonal után, de nem^vonható le ebből az a következtetés, hogy Magyarországon általában ki lehetne mondani, hogy további szakositás lehetetlen. Az uj mechanizmus felvethet ilyen követelményeket és azt is, hogy a két tervezési szakot összevonjuk. Véleménye szerint a politikai gazdaságtanban nem kell osztott előadás, mert nincsenek meg azok a feltételek, amelyek között biztositani lehetne, hogy ugyanaz az előadó vizsgáztassa ugyanazokat, akiknek előadott és ugyanazon szemináriumvezetők tartozzanak hozzá. Ha ezek a feltételek létrejönnek, az osztott előadásnak akkor is volna előnye, ha nem eltérő koncepciójú előadások futnának egymás mellett. A nem osztott előadásban van bizonyos konzervatív hatás, ellene játszik annak, hogy megpróbáljukk kísérleteket folytatni. A szakszemináriumok ügye: egyetért azzal, hogy a szakszeminárium és sz ^agl-gtTKftt 1 ehejtógtóg^sze rint mi nél inkább kápcsoióujéJc. Erre törekedni kell , ne m zárva ki a hallgatónak azt a jogát, hogy__más témán dolgozzék. Ez azért fontos, iaert igy oldható meg reálisan az a probléma, ho^y a szakdolgozat bizonyos nivó alapján kerülhessen elbirálásra ás azt garantál ni lehessen . Egyetért~azzal"r"hogy a bírálatba vonjunk be külső szakeiabereket,_de nem lehet csak rájuk tárnaszkodni-r- mert nem látják át az egyetem egész színvonalát, hanem csak saját szempontjait nézi. Ezért a felülbíráló egyik esetben feltétlenül egyetemi okta£o legyén és szükség esetén egészitse ki külső szakember. Gyakorlat... éa-szaKBzeminárium: Nem Kell minden esetben mereven ragaszkodni ahhoz, hogy a gyakorlati időben szakszemináriumi témakörrel ismerkedjék a hallgató, de elvként ki kellene mondani, hogy a gyakorlat, szaKszeminárium, szakdolgozat szinkronban legyen eg.yj aáasa1. _ Különben nem tudjuk _ biztosítani a szákmai gyakorlat meg'felelo pedagógiai követelményeit sem. Le kellene mondani már jaoet az un. üzemi dolgo"z a£r51 _, ez nem"ko moly üöl ög. Ha^zakszemináriumi témába illő feladatot kap, akkor ellenőrizni lehet é s e l lehet bírálni. Ennek "feltétele azonban, hogy az átlagba ne_számitson bele az Üzemi gyakorlat jegye. A szakszeminárium igen nagy megterhelsét jelent az oktatóknak. Egyik forrás lehet a szaktanszékek oktatói, akik „erre elég érettek. Az elvtársak általában a küls ő szakemberekre gondolnak, ennek azonban rendezni kellene az anyagi feltételeit, de ez sem oldja meg a problémát. Véleménye szerint