Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1965. július 12. - 1. Az Egyetem jelentése az 1964/65. tanévi munkáról - 2. Az MSZMP ideológiai irányelveinek feldolgozása az 1965/66. tanévben - 3. A felsőfokú közgazdasági szakiskolát végzettek tanulmányainak továbbfolytatása Egyetemünkön

-2­ban a Minisztérium biztosította számunkra - csekély eltéréssel ­azt az egy évvel ezelőtt igényelt létszámkeretet, amely lényegé­ben az egy műszakos üzemeltetéshez elegendő. Az engedélyezett létszám 34 fő. Ebből 16-an tudományos munkakört töltenek be, mig a többiek a gazdasági, a technikusi és az adminisztratív munkát látják el. Ennek alapján, ha jelentős késéssel is, megindulhatott a Központ állományának teljes kifejlesztése. Ez a munka a követ­kező tanév elejéig be is fog fejeződni. Sok problémát jelent a matematikusi állomány feltöltése. Ennek oka egyrészt az egyébként is jelentős matematikushiány, másrészt pedig az, hogy a programo­zó matematikusok kiképzése a múltban nem folyt tervszerűen. c. / A Központ munkája A Központ munkája az egyes osztályok külön munkaterve alapján folyt. A matematikusoknál a szubrutinkönyvtár megszervezése és a programozás automatizálása állt a munka középpontjában, a mű­szaki részlegnél pedig az üzembehelyezés kérdése és az ellenőr­zés rendszerenek kidolgozása. A gép kihasználásának biztosítására a Központ az egyetemek tudo­mányos dolgozói számára féléves tanfolyamot szervezett. Az ered­ményes kiképzés érdekében a mintegy 3oo jelentkezőt 8 csoportba osztottuk be. Az igy kiképzett oktatók többé-kevésbé már önálló­an is képesek programokat késziteni, de általában még konzulta­tív segítségre szorulnak. Ezen az alapon az egyetemek munkája a gépen már meg is indult. A programozás munkájában és a gépek kezelésében segédkező tech­nikusok /laboránsok/ számára külön tanfolyamot rendeltünk. A Központ matematikusai állandó konzultatív segítséget adtak az ' Egyetemen dolgozó külföldi aspiránsoknak is. A szakmai továbbképzés és a tudományos munka ugyancsak a munka­tervek alapján folyt, E munka elősegítésére szakmai szemináriu­mokat szerveztünk a következő tárgykörökből: a./ Progi'amozáseImáiét b./ Optimumszámitás c./ Funkcionálanalízis d./ Tanuló gépek •N Az ideológiai továbbképzés szintén szemináriumi formában történt "A kibernetika filozófiai problémái" címmel. A Központ dolgozói intenzív nyelvtanulást folytatnak. Hárman közülük már középfokú nyelvi' vizsgát is tettek. A Központ egyik dolgozója részt vett Magdeburgban "A matematikai gépek és alkalmazások" cimü kollokviumon. Egy másik dolgozója 36 órából álló előadássorozatot tartott a berlini Közgazdasági Főiskolán. Három munkatársunk kapott ösztöndíjas tanulmányutat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom