Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. január 4. - 1. A pénzügyi tárgyak programvitája. Előadó: Tímár Mátyás - 2. A gyakorlóiskolának az Egyetemhez kapcsolása. Előadó: Berend Iván - 3. Egyebek
-12nyitó szervek, nagyvállalatok/. E szerveknél a hallgatók megismerkednek a matematikai módszerek közgazdasági alkalmazásával kapcsolatos munkával, valamint bizonyos áttekintést szereznének e szervek munkájának egészéről is. A szervek kiválasztásánál döntő szempontként a gépi- és káderadottságokat kell figyelembe venni. Azaz olyan szervekhez kell küldeni a hallgatókat, ahol rendelkezésre áll viszonylag nagykapacitású számológép, valamint, ahol matematikai módszerek alkalmazásával foglalkozó közgazdászok vannak. c./ A kilencedik félévet követő három-hónapos termelési gyakorlatot a hallgatók a lehetőleg a későbbi munkahelyükön, illetőleg ott töltenék el, ahol megközelítően a'későbbi munkahelyükhöz hasonló adöttságok vannak, vagy ahol biztosítható, hogy a hallgatók a későbbi munkahelyükön szükséges gyakorlati ismereteket szerezzenek. Ezen időszak alatt a hallgatók elsősorban a matematikai módszerek gyakorlati alkalmazhatóságával ismerkednének. A hallgatók mindenegyes termelési gyakorlat után kötelesek dolgozatot irni. a termelési gyakorlat értékelése és elbírálása e dolgozatok alapján történik. .•!',•. 8./ MEZŐGAZDASÁG GAZDASÁGTANA TANSZÉK i ' • a./ Termelés-technikai üzemi gyakorlat a negyedik félév végén. Ezen a gyakorlaton a hallgatók megismerkednek a főbb mezőgazdasági munkákkal, résztvesznek a növénytermesztési "és állattenyésztési munkafolyamatok eoyea szakaszainak, műveleteinek elvégzésében, megismerik a főbb technológiai eljárásokat, az üzem felszerelését, gépsit és eszközeit. A fizikai munka mellett - a a Számviteli Tanszék irányításával - a hallgatóknak tanulmányozniuk kell a gazdaság nyilvántartási rendszerét, számvitelét. A hallgatók ezen a gyakorlaton az elvégzett munkáról és a szerzett tapasztalatokról részletes naplót vezetnek, A napló folyamatos vezetését a hallgatók szakirányításával megbízott - a gazdaságban dolgozó - gyakorlati s zakember ellenőrzi. Természetesen ellenőrzést gyakorol a "hallgatók munkája felett a tanszék is. A gyakorlaton áz évfolyam együttesen vesz részt, olyan korszerű állami gazdaságban, amely igényli a hallgatók munkáját, s megfelelő elhelyezést és ellátást tud számukra nyújtani. Igen előnyös lenne a gyakorlatot valamely tangazdaságban lebonyolítani, mert így.kihasználhatnák az ott lévő öktató-szakemberek tapasztalatait. b./ Üzemszervezési, agrárközgazdasági, igazgatási gyakorlat a hatodik félév után. A hathetes gyakorlat fő célja az előző gyakorlatoktól eltérően az üzemgazdaságiközgazdasági elemző munka alapelemeinek elsajátítása.' Lényegében a szaktárgyak előadásain és .szemináriumain megszerzett tudást itt próbálja a hallgató először önállóan alkalmazni. A feladat sikeres elvégzéséhez szükséges a szaktárgyakért felelős oktatók segítsége. A hallgatókat az