Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962
1962. április 29. - 1. A mezőgazdasági szak tematikája. Előadók: dr. László Imre és dr. Vági Ferenc - 2. A nappali, esti és levelező tagozat tanterve az 1962/63. tanévre. Előadó: dr. László Imre
hogy a mezőgazdasági szakos hallgatók részére külön jogi stuc legyen. Csanádi György ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági szakon másképpen kell tanitani a jogi ismereteket, mint a többi szakon. A többi szakon ugyanis feltételezhető, hogy az ott végzett hallgatók segitséget kapnak a vállalati jogászoktól. Ilyen segitséggel a mezőgazdasági szakosok azonban munkahelyükön nem számolhatnak. Emellett igen alapos oktatást kell nyújtani a termelőszövetkezeti jogból, hiszen az a hallgató, aki termelőszövetkezetbe kerül dolgozni, tulajdonképpen a tsz. jogtanácsosa is. Elnök véleménye szerint kell lennie egy olyan tárgynak, amely a termelőszövetkezetek tervezésével, szervezésével foglal kőzik és e tárgy keretén belül lenne célszerű a jogi ismeretek oktatása is. A tantervben szereplő felvásárlás tárgyat inkább értékesítési tárggyá kellene kialakítani és e tárgy keretében kellene foglal kőzni a termelési szerződések rendszerével is. Határozat: a mezőgazdasági szakosok szájára külön mezőgazdasági jellegű jogi oktatás legyen. A matematika tárggyal kapcsolatban határázat: az előterjesztésben /7-8. oldal/ javasolt alternativ tárgyat el kell hagyni, helyette a matematikai módszerek alkalmazását a mezegazdaságban kell kötelezően 60 órában tanitani ugy, hogy oktatása a III. évfolyamon történj ék. Az orosz nyelv oktatásával kapcsolatban az EgyetemLmBg Tanács megbízza Verbényi László tanszékveze ő elvtársat, hogy a nyelvoktatással foglalkozó konferencián az Egyetemnek azt az álláspontját képviselje, amely szerint az Egyetem két nyelv kötelező oktatása mellett foglal állást, annak tudatában, hogy ez egyelőre nem valósithatp meg, mivel a hallgatók gyenge felkészültséggel érkeznek az Egyetemre, perspektívában azonoan az Egyetem kívánatosnak tartja két nyelv oktatását. Egyelőre az a megoldás reális, amely szerint 4 éven át oktatja az Egyetem ah orosz nyelvet, ugyanakkor fokozatosan szélesiti a fakultativ nyelvoktatás rendszerét, majd amikor a szükséges előfeltételek megvalósulnak, sor kerülhet a két nyelv - oktatásának bevezetésére. A számvitel tárggyal kapcsolatban határozat: a tárgyat 24o órában kell ofetatni, egyelőre azonban az anyag megosztásáról az Egyetemi Tanács nem dönt. A programviták során kell állást foglalni abban a kérdésben, szükség van-e 60 órában tanitani a könyvvitel elméletet, vagy esetleg elegendő-e erre a célra 3o óra.