Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961

1961. január 6. - 1. Az általános közgazdasági szakot felülvizsgáló szakbizottság jelentése. Előadó: Vörös Gyula és Szabó Kálmán - 2. Az 1961 őszén tartandó tudományos ülésszak. Előadó: Háy László - 3. Egyebek

merkednek a tudományterüle11e1, az Egyetem ia megismeri a hallgatókat és ez alapon történhet a szakosítás. Felmerült az a kérdés is, hogy a III. évfolyamon történő sza­kosítás esetén mi lesz a karok szerepe. Hangsalyozza, hogy en­nek a kérdésnek megítélésénél nem hajlandó a karok létéből ki­indulni, hanem a karokat kell a jelentkező feladatokhoz szer­vezni. Axni pedig az arisztokratizmus kérdését illeti, a fogal­mazás egy-két helyen valóban tápot adhat ilyen érzésnek, amely­ről azonban szó sincs. Egyről van szó; ha a hallgató az ipar szakot vagy a belker. szakot elvégzi, még ha gyenge eredménnyel is, akkor is tiszteségesen el lehet helyezni. Ha ellenben egy hallgató az általános szakot vég 1 el gyenge eredménnyel, soha­sem lehet őt elhelyezni. Elnök egyetért azzal, hogy az általános szakra módosított formában és módosított anyag oktatásával szükség van. Egyetórt azzal is, hogy a szaknak ne legyen két specializációja, hanem egységes legyen. Nem ért egyet a földrajzi specializáció meg­szüntetésére tett javaslattal. Egyetért azzal, hogy a Politikai Gazdaságtan Tanszék legyen a szak vezetője. A szakosítás tör­ténhet a II. áv végével, illetve a III. év elejével, erre néz­ve azonban meg kell még hallgatni a többi szakbizottság véle­ményét is és ezeknek ismeretében történhet majd a döntas. Fel­hívja a figyelmet az Egyetemi tanácsnak egy korábbi állásfog­lalására, amely szerint mxxásxw az első év elején történt merev elosztáet nem kell véglegesnek tekinteni, hanem megengedhető bizonyos mozgás, mégpedig a kari csucsbizottságok döntenek a karon belüli és az egyetemi felvételi csucsblzottság dönt a ka­rok közötti mozöáo tekintetében. Az előterjesztés 3. oldalának 1. bekezdésében foglalt azzal a megállapítással kapcsolatba , hogy: nAz általános szak tan­tervi tervezetében felsorolt uj tárgyakat illetően attól kell tartani, hogy elméleti tartalmuk megismétli a politikai gazda­ságtant és a népgazdaság tervezését", - annak a véleményének ad kifejezést, hogy átfedésekről minden valószínűség szerint nagy mértékben lesz szó. Hiányosság az, hogy nem vizsgálta meg a szakbizottság, hogy hol milyen átfedések lehetnek. B i k i c s István szerint senki sem vitatja, hogy jobb volna a III. évben történő szakosítás, azonban nem lehet túltennie magát az Egyetemnek pl. azon, hogy a terv-matematika szakon már az I. évben el kell kezdeni a szakosítást, vagy pedig azon, hogy teljesen lehetetlen a technológia oktatását ugy megoldani, hogy az I. és II. évben szűkebb keretben történjék az oktatás, a III. és IV. évben pedig egy bővebb oktatást adjon a Tanszék. László Imre véleménye szerint a javaslat kilenditi az általános szakot abból a holtpontból, amelyben hosszú éveken keresztül volt. Az általános szakot végzett hallgatóknak nem­csak tanácsi tervezéssel kell foglalkozniok, hanem meg kell is­merkedni Ök a területi tervezéssel is, ebből a szempontból szük­ség van arra, hogy gazdaságföldrajzi oktatás történjék és hogy ezen a területen biztosítva legyen a tudományos utánpótlás, de arra nincs feltétlenül szükség, hogy kül n gazdasagföldrajzi

Next

/
Oldalképek
Tartalom