Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961

1961. július 17. - Jelentés az Egyetem 1960/61. tanévi munkájáról. Előadó: Dr. Háy László

-15­Hallgatóink körében szélesedett a politikai érdeklődés, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy nem kis részük politi­kai tekintetben még mindig pasesiv és politikai tájékozott­ságuk nem kielégítő. A hallgatók fejlődése politikai téren többek között a következő jelenségekben nyilvánult meg: 1./ a mezőgazdaság kollektivizálását, a végrehajtás módját és ütemét hallgatóink túlnyomó többsége helyesléssel fogad­ta, 2./ a politikai korok /kéthetenként 2 órás foglalkozás/ szán­vonala emelkedett, a világnézeti /ateista/ körök iránt nagy volt az érdeklődés, az 4 "Ifjúság a szocializmusért 1' mozgalomban a hallgatók jelentős része ténylegesen részt­vesz, » 3./ a diákság cgy része kezdi a tanulmányi munka végzését po­litikai kérdésként kezelni és 'ez is hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatóknak a tanuláshoz való ilozzállása javult. Ehhez az előrehaladáshoz nem kis mértékben hozzájárult a KISz tevékenysége, valamint oktatóink nevelőmunkájának erősödése, amiről már az előbbiekben szóltunk, A tanulmányi fegyelem megszilárdulását, valamint az évközi munka fokozódását többek között a következő tények mutatják: csökkent az előadásokról, szemináriumokról és gyakorlatokról igazolatlanul távolmaradók száma. A szemináriumok és gyakor­latok nagy többségében növekedett a résztvevők aktivitása. Ezt az aktivitást - főként a felsőbb évfolyamokon - az év­közi üzemlátogatásokon tapasztaltak még fokozták. A tanév kez­detétől fokozódott az Egyetem könyvtárának látogatottsága, nőtt a szakkönyvek kölcsönzése. Tekintettel arra, hogy hall­gatóink közel 6o %-a diákotthonban lakik, nem volt érdekte­len az a megfigyelés, hogy a diákotthonokban növekszik a fo­lyamatos tanulásra való hajlandóság. fegyelmet erősítette _.,az a körülmény is, hogy tanszékeink közzétették a vizsgára­'bocsátás.föltételeit és ahhoz következetesen ragaszkodtak. Tanszékeink többsége évközben figyelemmel kisérto a gyengébb hallgatók tanulmányi munkáját, ezzel szemben még mindig nem kielégítő a tehetségesebb hallgatókkal való foglalkozás. Viszont jelentős erőt fordítottak a munkás-paraszt származású, a pártösztöndijas, valamint a külföldi hallgatók sogitésérc. Az utóbbi esetbon azonban a befektetett munkától messze el­maradtak az eredmények, mert külföldi hallgatóink jelentős részének felelősségérzete és igyekezete a követelményektől elmarad. A tanulmányi fegyelem erősödésére vall dos vizsgaidőszakban lényegesen többen előző években. A vizsgaeredmények képe a következő : /ezen a helyen a jc­lentésb.n még be fogjuk iktatni a vizsgaredmények, valamint az 1961/62. tanévre történt felvételek elemzését/. az a tény, hogy a rcn­vizsgáztak, mint az

Next

/
Oldalképek
Tartalom