Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960
1959. december 23. - 1. A MSZMP VII. kongresszusának határozataiból folyó teendőink. Előadó: Bedő Gyula - 2. A levelező hallgatók tananyagának problémái. Előadó: Sásdi István - 3. Jelentés a mérnök-közgazdász szak felülvizsgálatáról. Előadó: Szakasits D. György - 4. Javaslat a hiányzó szakbizottságok tagjaira. Előadók: a dékánok
Előterjesztés az Egyetemi Tanács részére a levelező oktatás egyes kérdéseinek rendezésével kapcsolatban. I* Az utóbbi években a levelező oktatás mindinkább kiszélesedett, anélkül, hogy ezzel párhuzamosan sikerült volna kellően biztositani a felsőoktatás minden területén jelentkező emelkedő követelményeknek megfelelő feltételeket. A hiányosságok részbeni orvoslását célozza a művelődésügyi miniszter I45/I960./M.K.13./ M.M.számu utasitása, amely jelentősen megreformálja, uj alapokra helyezi az eddigi levelező oktatást. E szerint 1962. szeptember l-ig a tulajdonképeni levelező oktatás mellett fokozatosan szerephez jut az esti oktatás, mely a hallgatók rendszeresebb tanulmányi munkáját igényli. A rendelkezés értelmében továbbra is levelező tagozato n kall oktatni azokat, a./ akik az intézmény székhelyetol távol laknak; b./ az intézmény székhelyén, vagy közvetlen környékén lakók, illetve dolgozók közül pedig azokat, akik megfelelő indokok alapján az egyetem vezetőjétől erro külön engedélyt kapnak; c./ továbbá a mérnök-közgazdász-, valamint d./ a kiegészitő tanár szakos' hallgatókat. A levelező hallgatók részére már 196o. szeptember 1-től kezdődően az egyes szakok jellegének és igényeinek megfelelő mértékű kötelező foglalkozások számát és időtartamát ugy kell megállapítani, hogy az a vizsgákon való részvétellel, továbbá a foglalkozásokra és a vizsgákra történő utazás idejével együtt ne haladja meg évenként a 18 napot. A foglalkozások napi óraszáma legfeljebb 8 őra lehet. A kötelező foglalkozásokat általában az egyetem székhelyén kell megtartani, de foglalkozások az egyetem irányitása és ellenőrzése esetén konzultációs központokban is szervezhetők. A hivatkozott rendelet szerint esti tagozato n azokat kell oktatni, akik az egyetem székhelyén, vagy közvetlen környékén laknak, illetve dolgoznak Az esti oktatás keretében hetenkén t legfeljebb átlag 8 óra kötelez ő foglalkozás szervezhető és ezenkívül heti 4 órában fakultativ foglalkozások beállítására is lehetőség van. A naponkénti foglalkozások óraszáma legfeljebb 4 lehet , azonban a halig -.tök munkahelyeinek vezetőivel egyetértésben - a munkaidő-kedvezménynek egy-vagy két napra való összevonásával az esti foglalkozások helyett délelőtti, vagy egésznapos foglalkozások is tarth ítók. A 19/196o./IV.13./ számú kormányrendelet, amely a felsőoktatási- intézmények levelező és esti tagozatain továbbtanuló dolgozók kedvezményeiről szól, kimondja ugyanis, hogy a "kötelező esti foglalkozásokon való részvétel biztósitása érdekében tanulmányi idő alatt a 8 órás munkaidőben dolgozó munkahelyeken alkalmazott hallgatók részére - egyetemünk vonatkozásában - a hét 3 napján napi 2-2 óra fizetett munkaidő kedvezmény jár, amit indokolt nsetben egy napra összevonva is egénybe lehet venni"./