Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960
1959. december 23. - 1. A MSZMP VII. kongresszusának határozataiból folyó teendőink. Előadó: Bedő Gyula - 2. A levelező hallgatók tananyagának problémái. Előadó: Sásdi István - 3. Jelentés a mérnök-közgazdász szak felülvizsgálatáról. Előadó: Szakasits D. György - 4. Javaslat a hiányzó szakbizottságok tagjaira. Előadók: a dékánok
többet váfctak, mégis igen jelentős az a fejlődés, amelyet a tárgy jelenlegi eredményei tükröznek. Idén ugyanis az I.évfolyam 3.37, a II.évfolyam 3.ó6-os átlagot ért el. A tanszék ugy látja, hogy az átlageredmény javulása elsősorban a szeminárium vehetők következetességének tudhatók be, akik már évközben komoly követelményeket támasztottak hallgatóikkal szemben, és ahol problémákat láttak, már a félév során éltek a beszámoltatás lehetőségével. Ezenfelül az átlag emelkedését az idei I.éves hallgatók jobban sikerült kiválasztásával is magyarázzák, bár meg kell jegyezni, hogy más tanszék, pl: a Matematika a tavalyihoz képest az f;^évfolyamnál inkább visszaesését tapasztal, a II.évfolyam hallgatói a műit évi követelményeket megismerve idén jobban felkészültek, azonban még mindig sok az olyan hallgató mindké t évfolyamon a,ki csak a jegyzetet mechanikusan 4 sajátítja el, az anyag logikai összefüggéseit azonban nem ismeri és a Politikai gazdaságtan tételeit a napi politikai kérdések értékelésénél nem tudja kellően felhasználni. Az előbbiekben emiitettük, hogy amíg a Politikaiba zdaságtan tanszéknek az I.évfolyamról jó benyomása v .n, addig a Gazdáságmat-arv-tikai tanszék vizsgáin azt tapaszt'lta, hogy az idei első ev a tavalyinál gyengébb alapképzettségű és képességű, közepes szorgalmú. Atlaguk 3.08, ami némi visszaesést mutat az elmúlt évihez /3.21/ képest. A vizsgákon kevés volt rz igazán jól felkészültséget mutató hallgató, többségükre a tanultak mechanikus alkalmazása volt jellemző. * tanszék az órákon és gyakorlatokon v ló megjelenést kielégítőnek tartja, a folyamatos tanulás terén azonban több ízben hiányosságot tan. sztalt. Az első évfolya m vizsgaeredményeinek általános jellemzése során meg kell állapit ni, hogy a tavalyihoz képest - legalábbis as átlag szempontjából változás alig van. /Elmúlt évben 3.46, idén 3.45/. Némileg csökkent azonban a bukások aránya és változatlan a jiles vizsgáké. A jó eredményi* vizsgák száma kissé emelkedett, különösen a Politikai gazdaságtan és az Orosz nyelv vonatkozásában, mig a Matematikánál a közepes arányában tolódott el. Évfolyamon belül ez egyes szakok eredményeit tekintve idén is a tanárképző" hallgatóinak vizsgaeredményei emelkednek ki. "A" szak 3.64, "B" sZak 3.85. érdemes megemlíteni, hogy Politikai gazdaságtanból az I.évfolyam "B" szakos hallgatói 4.4-es átl-got értek el, mig az "A" szakon - ahöl pedig ez szaktárgy - csak 3.7-et. A jelek azt mutatják, hogy az idei első év általános k*5pét tekintve _ •nem sokban különbözik a tavalyitól;.ezt támasztja alá az a megfigyelés is, amelynek során középiskolai eredményeiket a mostaniakkal egybevetjük. Az 1959/60- tanévre felvételt nyert hallgatók közül ugyanis 98 kitűnő, 96 jeles, 67 jó, 18 közepes és 2 elégséges eredménnyel érettségizett; közülük az I.félévi vizsgaidőszak után csak nyolc:.n értek'el * kitűnő, húszan jeles eredményt, mig 129-en elégtelenül vizsgáztak. A tavalyihoz hasonlóan tehát most is jelentős eltolódás t ipasztalható negatív irányban a középiskolák osztályzataihoz képest. A t .nulmányi eredmények értékelésével kapcsol-tosan a munkás-parc.;szt hallgatók, valamint a KISz tag halig tő k tanulmányi eredményeit kívánatos még röviden elemezni. A rendelkezésre álló adatokból kitűnik, hogy a munkás-paraszt hallgatók tanulmányi eredménye jóval az egyetemi átlag alatt van /3.37/. 554 munkás és paraszt származású hallgatóból 8 kitűnő, 25 jeles, 169 jó, 85lközepes, 7 elégséges, 193 elégtelen és 67'mr radt el vizsgáiv 1. Ki kell emelni, hegy a két alsó évfolyamon és