Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1959. december 23. - 1. A MSZMP VII. kongresszusának határozataiból folyó teendőink. Előadó: Bedő Gyula - 2. A levelező hallgatók tananyagának problémái. Előadó: Sásdi István - 3. Jelentés a mérnök-közgazdász szak felülvizsgálatáról. Előadó: Szakasits D. György - 4. Javaslat a hiányzó szakbizottságok tagjaira. Előadók: a dékánok

-3­Az előzőekben lerögzítettük, hogy a tananyagok azonossága folytán nincs eltérés a délelőtti és a levelező tagozat Írásos anya­gában, azonban több tanszék vonatkozásában a délelőtti tematika mégi valamivel szélesebb. Ez a különbség abból adódik, hogy a délelőtti" hallgatók részére tartott előadásokon a. tankönyvekben és a jegyzetek ben leirt tananyagon kivül - ezeken túlmenően - uj ismeretanyagot közölnek, egyes elvi, illetőleg gazdaságpolitikai kérdéseket reszle­tesőbben fejtenek ki, a jegyzetek kéziratainak leadása ás a jegyze­tek megjelenése közötti .időben bekövetkezett gazdaságpolitikai váltó zásókat isme totik. Ezzel szemben - a filozófiatörténeti előadásokon kivül, .melyeknek még az óraszáma is megegyezik a délelőtti előadá­sok óraszámával - valamennyi levelező tagozaton tartandó előadásra elmondható, hogy azok nem az Írásos tananyagok kiegészítését, hanem o tananyag nehezebb részeinek magyarázatát célozzák. A tapasztalat szerint ezek -.ok az előadásoknak eredményességét csökkenti viszont oe a tény, hegy az előadásokon résztvevő hallgatóknak csak csekély töredéke olvassa el az előadás megtartása előtt a jegyzet, illetve a tankönyv megfelelő részét. Az előadások látogatottsága is kedve­zőtlen képet mutat. A levelező hallgatók részére tartott előadások általában gyéren látogatottak, minden tárgynál kialakul cgy viszony­lag sziik mag, amely rendez eresen és figyelmesei! vesz részt a £ o elrv kozáson, számuk azonban•csak töredéke a tényleges létszáknak. A kö­telező irodalmat is kevés levelező hallgató olvassa. Mindezek ellenére az a tapasztalat, hogy a levelező' hallga tők vizsgákra való folkészólésc a szakanyagokban sok esetben jobb, mint a. délelőttieké. Ez főleg a gazdaságpolitikai tárgyaknál érthető bár vannak elméleti tárgyak is, ahol ugyancsak tapasztalható ez a •jelenség /pl. a nemzetközi gazdasági és politikai kérdések^ gazdaság földrajz/. ^ A rövid vizsgálati idő nem tette lehetővé; hogy az olyan bonyolult kérdéssel, mint a levelező oktatási forma, teljes részle­tességgel és mélységgel foglalkozzunk, mégis magállapitható, - és az eredmények ezt tükrözik - hogy kellő szorgalom kifejtése esetén egy átlagos képességű levelező hallgató a fennálló lehetőségek fel­használásával képes az egyes tanszékek tananyagát .kellő színvonalon elsajátítani. Ezt mutatják egyébként a tanszékek vizsgatapasztalatai is, amelyek általában a levelező hallgatók többségének megalapozott felkészültségéről tesznek tanúságot. ügy áriakkor a vizsgafegyclcomel a levelező tagozaton igen nagy problémák vannak, a vizsgarend semmibevevése lényegében az egész éven keresztül zavarja az egyes tanszékek munkáját. Az c téren 10; .lévő liberalizmust sürgősem fel kell számolni. A vizsgafegyelőm mogtzilárdit \cára az olrrő lépést az Egyetem vezetősége megtette, amikor m m e. godél-T.ate a vizsgák előrehozását. Ezt azonban ki kellő ne egéasitemi aazal, hogy az egyes munkahelyek, hatóságok is támogas mának bon.lünket torokvésünkben, szigorúbban követeljék meg a terü­letükön dolgozó levelező hallgatók tanulmányi követ élményéinek be­tart a 't, oz:é erubb. oi ellenőrizzék a kivett tanulmányi szabadságok éa-té :o va áo'gt. , ­Yé aaetül megomlitjük, ho_.y a. tanszéki értekezletek tapasz­talataim. 1: fig:- ele.:bevétele, e jelentés összeállítása, valamint ez a kéaöoa: el foglalkozó jelen Egyetemi Tanács munkája csak kezdeti lé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom