Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1959. november 24. - 1. Egyetemünkre való jelentkezés előmozdításának tervezete - 2. A szakok, illetve tanszékek vizsgálatára alakuló szakbizottságok munkaprogramja - 3. A felsőoktatás továbbfejlesztésének fő kérdései - 4. A disszertációk megírására szolgáló tanulmányi szabadságok 1960 első félévében

- 2 ­f Térjünk rá most a t.<rno lomunk Ara, melyet t anulóif jus águnlaric végeznie kell, Tudjuk, hogy - t'. rnclomunk >.ban v~ló részvételnek jelentós no­velői szercpo von ifjuságunk átalakítfsában, szakmai kiképzésében, szociálist­0 tudatának kialakításában, fl fontos szerepet játszik a fi­zikai és szellemi munka közti 1jny;gos különbségek leküzdésében is. Ezért ifjúságunknak a termelőmunkába való bekapcsolása már abban az időszakban n„g fog történni, amikor nz iskolai növelés második ciklu­sába kerül, vagyis a kilencéves általánosan képző politechnikai is­kola elvégzése után. Ezen a téren ma' csak az első tapasztalatokat gyűjtjük, mig r Szovjetunióban már értékes és gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek, A tizeosztályos szovjet általánosan kópzo közéiskolát végző ifjúság egy része, amint ezt ilyen iskolák n. gjl.átogat ás.a során n.g-állapítottuk, igen sikeresen szerepel a termelésben s ugyanakkor jé orodr. 4:gt ér el az iskolában is, Az erre vonatkozó szovjet tör­vény, i. elvet szintén a . ult év decemberében adtak ki, bevezető részé- * ben megállapítja: "15 és 16 éves kora közt az egész ifjúságot be kell kaácsolni az erejéhez mért, társadalmilag hasznos munkába, s minden további tanúinán:-a kapcsol tba kell, hogy legyen a népgazdaságban vég­zett termelőmunkával* A szovjet főiskolára: t< hát ennek a törvénynek n gfolelően /2Q. cikkely/ válogatás alapján "csak a legalkalmasabb embereket" lehet felvenni, "akik beváltak a termelésben s akik jó' felkészüléssel rendelkeznek," A CsXP XI, kongresszusa is amellett fog­lal állást, hogy az ifjúság képzése össze legyen kapcsolva a t lrs ad al­mi termeléssel. Innen falcd az a jogos követelmény, hogy a főiskolá­ra elsősorban t- rnolomunkát végzett hallgatókat vegyenek fel, éspedig nemcsak a műszaki irányú, h~nom a hu án-szaku fő iskolákra is, A régi értelmiség a kapitalista társadalmi rendben egyoldalú, isko­lás nevelésben részesült. Egyik iskolából került a másikba, s riiro elvégezte a főiskolát, 25-24 éves korában csöpp ,.nt az életbe az isko­1agadból. Est az üvegházi, az élettől elszakított nevelést el kell hagyni, Mihelyt sor korült iskola ügyünk átszervezésére s főiskoláinkba „ a tizenkétosztályös középiskolából, szakiskolából, esetleg az iparos­tanuló iskolából kerülnek a tanulók /oz utóbbiak középiskolai képzett­ségük kie "-szitéso után/, főiskolai ifjúságunknak nemcsak megfelelő politechnikai kiképzés lesz a háta nögött, hanem bizonyos gyakorlat­tal is fog rendelkezni a termelőmunkában. Fel kell tételeznünk, hogy a jövőben azok .-berek, akik teljes középiskolai képzettséget sze­reztek /s l97o-.ro egész ifjuságunk el kell, hogy érjo/, a főiskolá­ra' termelőmunkában sz.rzett hosszabb gyakorlat és tapasztalat ut-án fognak jel entkezni, A főiskolai képzettséget már mint élettapasztala­tokkal readolkező oob rok fogják n g^z.rezni, s a konnuniatr. t \rsa­dalon leh .tővé fogja tenni számukra, hogy képzottségüket, szaktudá­sukat sokféle uton fejleszthessék, s -dott esutbon más szakon is, Egyelőre azonban az a helyzet, hogy olyan ifjúsággal kell számolnunk, anelynok 1 gnagyobb része még nem végezte a tizenkétosztályos közép­iskolát, a ly még nem sz.rzett megfelelő termelési gyakorlatot. Előnyben részesítjük azonban azokat, akik már ilyen gyakorlattal ren­delkeznek s most szonták el magukat a főiskolai tanulmányokra. Azt azonban nem követelhetjük meg, 'hogy a többi jelentkező is j, övre való felv.'tel előtt egy-két évet termelőmunkában töltsön. Ennek az volna a következménye, hogy egyes faiskolákon nem akadna az I, éy­folyamra el g hallgató, Népgazdaságunk megköveteli, hogy a főiskolák évenként bizonyos számú végzett dolgozót bocsássanak ki, üzzul durva nib'.t köv. tnénk a főiskola és a t .rmelés összekapcsolásának elve ellen is. A .főiskolai oktatást így egy "nulladik évfolyam" problémái elé állítanánk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom