Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1957-1958

1958. április 10. - 1. A Javaslat a délelőtti hallgatók tanulmányi idejének öt évre való felemelésére - 2. A vizsgaszabályzat tervezet megvitatása - 3. Egyebek - a/ Bejelentés a Szovjetunióba kiküldhető hároméves aspirantúra lehetőségeiről - b/ Bejelentés a kiváló hallgatók Felsőoktatási Tanulmányi Érdeméremmel való kitüntetésre vonatkozó javaslat elkészítéséről - c/ Bejelentés levelező hallgatók vizsgáinak állásáról

Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Előadj: Deák Károlyné Ész, revételek: a Művelődésügyi Minisztérium által kiadott vizsgaszabályzat terve­zetéhez. » A Művelődésügyi Minisztérium vizsgaszabályzat tervezetet jut­tatott el '.egyetemünkhöz, azzal, hogy azt megvitatva észrevételezzük és vele kapcsolatos véleményünket április 2o-ig a minisztérium tudomá­sára hozzuk. A tervezetről a tanszékeket tájékoztattuk és kari taná­csok is foglalkoztak a tervezettel. Az alábbiakban rövid összefoglalást kivánunk adni azokról az észrevétalekről, melyek részben kari tanácso­kon, részben pedig egyes tanszékek részéről a vizsgaszabályzat-terve­zettel kapcsolatban felmerültek. Általában megállapitható, hogy a vizsgaszabályzat-tervezet jobb a jelenleg érvényben lévő szabályzatnál, lehetőséget nyújt a tanulmá­nyi fegyelem nagyobb-foku megszilárdítására és az egyetem helyi sajá­tosságainak figyelembevételére. A tervezet e:jyes fejezeteire vonatkozó­an az alábbi problémákat vetjük fel: I. Fejezet, Általános rendelkezések. Az I. Fejezet /l/ §-ában a tervezet a vizsgák fajait sDioIja fel. Kiegászitésképen javaslat érkezett a-.nak lerögzitésere, hogy a szigorlat és az államvizsga ne ismételje egymást. Ennek folytán tehát ugyanabból a tárgyból és azonos tartalomból a hallgatók no ^egyenek két fontos vizsgát /pl. nálunk politikai gazdaságtan szigorlat és politikai gazdaságtan államvizsga/. j , ^ • - 1 fiV, 1>'—•*» i rí "t" -•.< VJOP 1 «"».->•.• ^ )­r . . J . _ , -b i. i < Több tanszék részéről felvetődött a .tanfélév elejei aláirások bevezetése is abból a szempontból, hogy még időben ellenőrizni l^csu ui a hallgatókat, hogy a tantervileg rájuk vonrtkozó tárgyakat felvették-o­A 3»§. /3/ bekezdésében a szöveg nem érthető, illetőleg ellent­mondást tartalmaz, A tervezet szerint ujyanis - amanyiben a hallgató­nak aláirása nincs, ugy vizsgáznia nem lehet, A továbbiakban azonban mégis lerögziti, hogy a többi tárgyból dékán engedélyével vizsgázhat a hallgató, az aláirás pótlásáért azonban még a vizsgák sikeres leté­tele esü^én is a >eiratkozása faltét .les, A tervezetben lévő szöveg helyett célszerűbb lenne kijelenteni, hogy amig nincs aláirása a Vr­11 gatónak, illetőleg ha nem f-lelt meg a tanszék által előirt vizsga­követelményeknek, akkor nem vizsgázhat. Amennyiben a 3»§. /3/ bekező.ése 422/c/2o/58.

Next

/
Oldalképek
Tartalom