Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1956

1956. április 26. - Az SZKP XX. kongresszusának tanulságai egyetemünk oktató-, nevelő és tudományos munkája szempontjából

21 ­alkalmazni. Ebibe a hibába én is beleestem, munkámat ez a fel­fogás lényegesen akadályozta. Elég, ha utalok arra, hogy az első tudományos ülésszakon ezen a ciroen mit műveltem. 1 inden országnak megvannak az osztályharc, közgazdaság, kultura stb. területen a többi országtól elütő sajátoeaágai, amelyek a tör­ténelmi-gazdasági fejlődés folyamán jöttek létre. Kétségtele­nül helyesen alkalmazni a marxizmus-leninizmust ezeknek a sajá­tosságoknak figyelembevételével, tehát nem tértől és időtől elvonatkoztatva lehet és kell. Ugyanakkor világos az is, hogy a marxizmus-leninizmus, mint a társadalmi fejlődés törvényszerű­ségéről szóló tanítás, változatlanul érvényes a társadalom min­den kérdésének területén. Az egyee kérdések felvetésének mól)ja megjelenésének formája tehát lehet a többi országé tői elütő, de a törvényszerűség változatlanul ugyanaz. Ebből következik, hogy a megvalósult szocializmus országának, a Szovjetuniónak pél­dája még jelentősebb, még fontosabb a számunkra. Ennek alap­ján kell figyelembe venni Lenninek néhány megjegyzését. Enged­jék me^j hogy ezeket felolvassam, mert nagyon fontosnak tar­tom. "Minden nemzet'eljut a szocializmushoz, - ez elkerülhetet­len- de nem teljesen egyformán fogunk eljutni. ívindegyik saj itoo vonást kölcsönöz a demokrácia ilyen vagy olyan formán­jának, a proletárdiktatúra ilyen vagy olyan válfajának, a tár­sadalmi élet különféle terüla tein végrehajtott szocialista átálekulások ilyen vagy olyan ütemének." " Llindaadig, amig a népek és országok között nemzeti és állami különbségek vannak, >> - márpedig ezek a kiilönbségek a prole tariátus diktatúrájának világméretekben történő megvalósulása után is soká, nagyon so­káig meg fognak maradni - a kommunizmus, a munkásmozgalom nem­zetközi tajfcikai egysége nem a különféleségek kiküszöbölését, nem a nemzeti különbségek megszüntetését / ez a mai helyzet i ben dőre álom/, hanem a kommunizmus alapelveinek / a szovjet­hatalomnak és a preoletáriátus diktatúrájának / olyan érvcnye­sitását követeli, amely ezeket az elveket, ha a részletekben helyesen módositja, azokat a nemzeti és az állami különbségek­hez hozzáalkotja, hozzáalkalmazza." " felkutatni, tanulmányozni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom