Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955
1955. március 24. - 1. Jelentés a Marxizmus-leninizmus tanszék 1954/55. tanév I. félévi munkájáról. Előadó: Szabó Józsefné adjunktus, tanszékvezető-helyettes - 2. Az 1955. március 3-i rektori-dékáni értekezlet beszámolójának megvitatása. Előadó: László Imre docens, rektorhelyettes - 3. Előterjesztés az 1955. májusában tartandó második tudományos. ülésszakról. Előadó: Kőmives Imre adjunktus
- 12 vonatkozó utasítást. A tanszékek tehát tanulmányozzák e cikkeket, egészítsék ki tapasztalataikkal és ne ve lomunk ájultban alkalmazzák az azokban foglalt elveket, módszereket. Kivánatos, hogy a tanszékek közöljék ezzel kapcsolatos észrevételeiket a Felsőoktatási Főosztály Módszertani Osztályával. A nevelőmunka megjavitásával egyetemeink ne várjanak az Oktatásügyi Minisztérium utasításának megjelenésére, hanem öntevékenyen is dolgozzanak a nevi őmunka megjavításán. Egyetemeink ezt eddig meglehetősen elhanyagolták, csak a Közgazdaságtudományi Egyetem tartott eredményes nevelési ankétot, melynek munkáját publikálták is. Az e gyotemek ebben a félévben lehetőleg 2-3 alkalommal oktatói ^ankéton vitassalak meg egyes nevelési témákat. A vita során felszinre kerülő helyes elveket és módszereket összegyűjtve juttassák el a minisztériumba, hogy azokkal a meglévő anyagot kiegészíthessük. Végül az egyetemi nevelés legfőbb elvei és módszerei összefoglalva módszertani utasításként kerülnek majd ki az egyetemekre. A * A felsőoktatás túlzott szakosítá sának csökkentése 9 A korábbi években, az egyetemek rohamos fejlesztése idején, kialakult túlzott szakosítás csökkentése- a KV határozatainak megfelelőn- megkezdődött. Az Idegen Nyelvek Főiskolája a folyó tanév végén megszűnik és feladatköre a Nyelv-és Irodalomtudományi Kar hatáskörébe kerül. Visszaállítottuk a két.szakosságot a tanárképzésben, mert az egyszakos tanárok nem voltak jól felhasználhatók, s kénytelenek voltak második szakot is tanítani. Hiba volt, hogy a II.éves hallgatók kétszakosításáról szóló rendelkezést későn adtuk ki. Zavart okozott az, hogy a kétszakosságra való visszatérés- az előkészületek elhúzódása folytán- a tantervek szükséges megváltoztatása és a tananyag komolyabb felülvizsgálata nélkül következett be, és ez túlterhelést eredményezett.- A már végzettek helyzetének megkönnyítésére lehetővé tettük, hogy az egyszakra képesített végzett tanárok utólag második szaktárgyból is megszerezhessék a képesítést. Megszüntettük a gazdasági matematika tanári szakot, az alkalmazott matematikai szakon pedig a jövőben a specializálódás a harmadik évben történik, ami lehetővé t eszi a jobb kivá'lasztást. Az esti tagozatokat mindazokon a szakokon megszüntettük, amelyeken a tananyag kötött foglalkozás nélkül is elsajátítható. Ez az intézkedés -hiányos előkészítés folytán- átmeneti zavarokra vezetett, melyek nagy része megszűnőben van. A levelező oktatásnak az estihez viszonyított lazább jellege folytán azonban romlott a tanulmányi fegyelem. Az egyetemeknek arra kell törekedni, ho;,y megfelelő nevelőmunkával javítsák meg a tanulmányi fegyelmet. A helyes szakosítás megvalósítása érdekében a tudományegyetemeken be kell fejezni a tanári szakcsoportok módosítását. 1686/1955.