Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955

1955. március 24. - 1. Jelentés a Marxizmus-leninizmus tanszék 1954/55. tanév I. félévi munkájáról. Előadó: Szabó Józsefné adjunktus, tanszékvezető-helyettes - 2. Az 1955. március 3-i rektori-dékáni értekezlet beszámolójának megvitatása. Előadó: László Imre docens, rektorhelyettes - 3. Előterjesztés az 1955. májusában tartandó második tudományos. ülésszakról. Előadó: Kőmives Imre adjunktus

- 8 ­eddigieloiél bitrabban nyúltak a vitás kérdésekhez és eb ggyő­zőbben fejtették ki a marxizmus-leninizmus álláspontját. A szaktárgyak és a marxizmus-leninizmus oktatása közötti színvonalkülönbség fokozatosan csökkent és ez is növelte a hallgatók érdeklődését. A marxizmus-leninizmus oktatás javulása lényegéb en hozzájá­rult a hallgatók politikai fejlődéséhez. Haladás jele az is, hogy a marxizmus-leninizmus vizsga eredményei kb. azonos szinten vannak, mint a többi tárgyaké. A marxizmus-leniniz­mus oktatás tartalmi és módszertani fejlődését elősegítették az uj tematikák és programok. Nagyobb súlyt kaptak a nemzet­-közi munkásmozgalom egyes témái, valamint a tudományos szoci­alizmus keletkezése. Komoly feladat volt a magyar párttörté­net tanításának lényeges kiterjesztése. Jelentősen hozzájárul az oktatómunka megjavításához, hogy a marxizmus-leninizmus tanszéknek ia vult a kapcsola ta a többi tanszékekhez és az egyes egyetemek vezetői rendszeresen be­számoltatták a marxizmus-leninizmus tanszékek vezetőit mun­kájukról, sőt tanácsüléseken is megvitatják a tanszék munká­ját. / pl. építőipari Műszaki Egyetemen, Közlekedési Műszaki Egyetem®, Szegedi Tudományegyetemen/. A marxizmus-oktatói továbbképzéséhez nagy segitséget ad az ez 'évben a Lenin Inté­zet keretében megindult két éves továbbképző tanfolyam, amely­nek a félévi eredményei komoly színvonalról tesznek tanúságot. A Lenin Intézet a kétá'és tanfolyam munkájának további javí­tásával nagy segitséget nyújthat a marxizmus-leninizmus okta­tása színvonalának emeléséhez. A kétségtelen eredmények ellenére sem lehetünk az ónban elé­gedettek a marxizmus-leninizmus oktatással. A tanulmányi fegyelem még sok helyütt laza, a III. kongresszus anyagának tanulmányozása sem hozta meg a várt eredményt. Az oktatás­ban tapasztalható dogmát izmus felszámol isa terén mé^ csak az első lépéseket tették meg a tanszékek. Bár az előadások szín­vonala általában jelentékenyen emelkedett, azok egy része még mindig nem elég színvonalas, nem tudja eléggé felkelteni a hallgatók érdeklődését. A'tanév elején, a diákok soraiban megmutatkozó egészségtelen jobboldali jelenségekkel szemben nem vették fel kellő súllyal a harcot a marxizmus-leninizmus tanszékek sem. á marxizmus-leninizmus vizsgákkal kapcsolatban rá kell mutat­ni, hogy még nem eléggé dominálnak az elvi problémák, s túl­súlyban vannak a leiró történeti kérdések. Ez bizonyos mér­tékig az előadások hiányosságé' is tükrözi, s ennek is követ­kezménye, hogy a hallgatók egy része ninc3 kellőképen tisz­tában népi demokrácián!: fejlődésének egyes elvi kérdéseivel. A levelező oktatá s őszi átszervezés óta még nem jutott nyüg­vópontra. Az uj rendszer, illetve annak nem megfelelő vég­rehajtása a fegyelem lazulását eredményezte, ami fokozódó követelmények mellett nagy mértékben befolyásolta a levelező hallgatók vizsgáit. Különösen feltűnő a vizsgákon való meg nem jelenés nagy arányszáma. Igen fontos, hogy az egyetemek biztosítsák a levelező hallgatók részére a kellő, gyakori konzultációs lehetőségeket / anélkül természetesen, hogy 1686/1955.

Next

/
Oldalképek
Tartalom