Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1953-1954
1953. november 26. - 1. Előterjesztés az egyetemen folyó levelező oktatás helyzetéről. Előadó: Szabó Mihályné - 2. Jelentés az 1953. évi nyári termelési gyakorlatokról. Előadó: Ferencz László
Egyes hallgatók részéről egyre sürgetőbben merül fel az a kívánság, hogy az egyetemet öt évnél rövidebb idő alatt is elvégezhessék. Eszerint a levelező hallgatok lehetőséget kapnának, hogy vizsgáikat gyorsabb ütemben tegyék le és két vagy három félév anyagát egy félév alatt * végezzék el. Ez esetben vizsgáikat nem a lehallgatott félévek után, hanem az egyes tananyagok feldolgozása után folyamatosan tennék le. Természetesen szükséges leszögezni, hogy az egyes tantárgyak vizsgái osakis a tantervben meghatározott sorrend szerint tehetők le, másrészről, hogy a vizsgákat csakis a félévi vizsgaidőszakokban tehetik le és nem félév közben. IV, Állami *vezetés . A Az állami vezetés kezdetben rendszeres segitséget nyújtott a levelező oktatási osztálynak. Később ez csökkent és szükségszerint volt segit*ségére egyes feladatok megoldásában. z utóbbi időben a vezetés és irányitás területén hathatós segitséget kapott a-levete 7.á oktatás i osztály szerve és adm inisztratív jelleg ű ' feladatoknál, elkészítette az oktatási osztállyal a levelező tagozat tantervét,. Nem nyújtott azonban segitséget az állami vezetés a levelező r" C j* ,*» imni' ' oktatási osztálynak a megfelelő időben beállitandó munkaerők kérdéséjben. A leve le zp osztálynak mun kaerőkkel való hiányos ellátottsága, aj njl S egfelelo munkatársak loyáltása . lehetőségiek .hiánya,, .az elhelyezett unkatársfkésedelmes pótlása nehéz helyzetbe hozta a levelező oktatási Usztályt. r * Az állami vezetés részéről az Oktatásügyi Minisztérium helytelen felvételi rendszerének [tel jes végrehajtása' Jifejezetten akadályozta a levelező oktatás munkáját mind a tanszékek részéről az oktatás területén, mind a levelező oktatási osztály részéről az elvi és szervezeti feladatok elvégzésénél. V. Oktatási Osztály. Tekintettel arra, hogy az Egyetem oktatási osztályán egyetlen tanársegéd foglalkozik a levelező és esti oktatás módszertani kérdéseivel és 357/60/19.^3.