Buzogány Dezső - Ösz Sándor Előd - Tóth Levente - Horváth Iringó - Kovács Mária Márta - Sipos Dávid: A törtenelmi küküllői református egyházmegye egyházközségeinek történeti katasztere 2. Désfalva - Kóródszentmárton (Fontes Rerum Ecclesiasticarum in Transylvania) Kolozsvár 2009.
Tanítók (léviták) névsora 45° A Küküllői Református Egyházmegye ötvösművészeti és ónművességi emlékei II.
A Küküllői Református Egyházmegye ötvösművészeti és ónművességi emlékei I I. nagyobb pusztulásnak Héderfáján és Dicsőszentmártonban lehetünk tanúi, ahol a 20. század viszályai is rányomták bélyegüket az úrasztali készletre. Dicsőszentmártonban több klenódium veszett el a század első felében, Héderfáján a második világháború tett nagyobb kárt az egyház ingóságaiban. Kisebb hiányokat a többi gyülekezetben is tapasztalhatunk. A régi klenódiumok megőrzése a jövő feladata, a használaton kívüli darabok tárolása fokozott odafigyelést igényel. A serleg az ötvösség legigényesebb tárgytípusának egyike, az iíjó legényeknek gyakran mesterremekként kellett elkészíteni. Formailag, alkotóelemek és ornamentika szempontjából a kelyhekkel rokoníthatók, azonban a serlegek világi alkotások, laikus figuratív értelemmel. Míg a kelyhek kimondottan egyházi célra készültek, addig a serlegek a világi ötvösség képviselői, a 17. századi kincstárak, nemesi gyűjtemények értékes alkotásai voltak. A serleg különleges szerepét mutatja, hogy a nyugati keresztény kultúrkörben ez a forma vált a reprezentáció legelterjedtebb eszközévé, a ceremoniális (céhlakoma, udvari asztalülések) étkezések ivóedényévé. A 16—17. században igen változatos formái alakultak ki, így fedeles és ikerserleggel, harangvirág és kókuszdió serleggel találkozunk. A serlegek formavilága és ornamentikája a német ötvösségben gyökerezik, a 16. századtól ötvöseink különböző mintakönyvekből és mintarajzokból merítették ötleteiket, egész formákat vagy egyes díszítőelemeket vettek át. A 17. századi nemesi tárházak és gazdag pohárszékek kiemelkedő darabjai közül szép számban kerültek be a református egyház úrasztali készleteibe, melyekkel a reformáció hívei templomaik gyűjteményeit gazdagították. A héderfáji serleg a ma ikerserlegnek nevezett tárgycsoportba sorolható (kat. 1., ia. ábra). A kettős tagolású talp negyedkörív keresztmetszetű tagozatát akantuszlevelek díszítik, a felső tagozaton gyümölcsköteges medaillonok és kagylómotívumok váltakoznak. A talpat fonatdíszes szárgyőrű zárja le. A domború övvel osztott szár lapított gömb alakú nóduszt fog közre, amelyet volutákkal szegélyezett kartusok ékesítenek. A nóduszt három volutás konzol köti össze a kuppa alján elhelyezett, öntött növénydíszes tárcsával. A kettős tagolású kuppát vízszintesen sima hornyolat osztja, az alsó rész trébelt motívumait gyöngyszemekkel összekapcsolt medaillonokba helyezték el: kagylómotívumok és gránátalmás gyümölcskötegek ismétlődnek. A kuppa felső része kiöblösödik, övcsatra emlékeztető motívumokkal övezett medaillonokban ritmikusan váltakozó, trébelt puttófejek és gránátalmás gyümölcskötegek jelennek meg (ic. ábra). A magas szájperemen stilizált levélmotívumokból szerkesztett mustra húzódik. Az igényes alkotás mestere a nagyszebeni Thomas May (ib. ábra), aki 1572—1585 között tevékenykedett. 10 5 Alkotásai közül egy serleget ismert a szakirodalom, amelyet az esztergomi Keresztény Múzeumban őriznek. 106 A serleg adományozóját és adományozási körülményeit nem ismerjük, a 17. század végén már a héderfáji egyházközség tulajdonában volt. A kerelőszentpáli serleg a 17. századi dél-német ötvösség egyszerűbb példája (kat. 2., 2a. ábra), amely mai formáját a 17. század közepén végzett átalakítás következtében nyerte. A serleg kuppája ismeretlen augsburgi ötvös alkotása (2c. ábra), amelyet Stephanus Weinesch (1635—1651—) 10 5 Kőszeghy 238. 10 6 Daniela Dâmboiu: Breasla aurarilor din Sibiu între XV-XVII. Sibiu 2008. 243. (A továbbiakban: Dâmboiu) Ötvösművek 468
