Buzogány Dezső - Ösz Sándor Előd - Tóth Levente - Horváth Iringó - Kovács Mária Márta - Sipos Dávid: A törtenelmi küküllői református egyházmegye egyházközségeinek történeti katasztere 2. Désfalva - Kóródszentmárton (Fontes Rerum Ecclesiasticarum in Transylvania) Kolozsvár 2009.

Lelkészek névsora

LELKÉSZEK NÉVSORA A Küküllői Egyházmegye történeti névtárának elkészítésére 1788-ban tett kísérletet Kónya Ferenc vámosgálfalvi lelkipásztor, az egyházmegye esperese. Egy erre a célra nyitott protocol­lumba beírta a rendelkezésére álló forrásokban szereplő lelkipásztorok nevét, szolgálati helyét és idejét. 1 Ezt utódai folytatták, illetve az újonnan előkerült dokumentumok alapján folyamatosan egészítgették. A névsor érdekessége, hogy nem gyülekezetek szerint lebontva, hanem kronológi­ai sorrendben közli a lelkipásztorok neveit. A rendezési kritérium: mikor kezdte meg szolgálatát az egyházmegyében. A lelkész neve mellé beírták későbbi szolgálati helyeit, illetve a helyváltoz­tatás időpontját. Később, Fogarasi Sámuel esperessége idején ugyanabba a protocollumba tisz­tázva átmásolták a névsort. 2 Ekkor készült el a lelkészek illetve a tanítók gyülekezetek szerint lebontott névjegyzéke is. 3 A lelkészek névsorát 1945-ben közölte Illyés Géza. 4 Gyakorlatilag a Kónya-Fogarasi proto­collum legrégebbi, kronológiai sorrendet követő névsorát egészítette ki helyenként életrajzi ada­tokkal. Úgy tűnik, hogy a közölt adatokat nem vetette össze a vizitációs illetve parciális zsinati jegyzőkönyvek adataival. Jelen kötetben szereplő lelkész- és tanítónévsorok elkészítésekor kiindulópontként a Kónya­Fogarasi protocollum névsorait használtuk, de minden adatát összevetettük az egyházmegye le­véltárában fellelhető vizitációs és parciális zsinati jegyzőkönyvek adataival, illetve más levéltári forrásokkal. Ahol szükség volt rá, a meglévő adatokat kiegészítettük, ahol ellentmondásra buk­kantunk, ott az eredeti forrás felülírta az 1788-as lelkésznévsort. Kónya Ferenc lelkésznévsora­iban vannak olyan adatok is, amelyek forrására nem sikerült rábukkannunk. Ezeket az adato­kat dőlt betűvel tüntettük fel. Csupán az egyházmegye levéltárán kívüli forrásokból származó adatokat tüntettük fel lábjegyzetben. Külön köszönetet kell mondanunk dr. Sipos Gábornak és dr. Dáné Veronkának, akik évek óta gyűjtik az erdélyi lelkészekre és tanítókra vonatkozó ada­tokat, és céduláikat rendelkezésünkre bocsátották. Egrestő Angyalosi István 1641 5 Erzsébetváros Tasnádi Miklós 1630 6 Sárdi Gergely 1619, 1645 1 A Küküllői Református Egyházmegye levéltára az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban. V/4/8. Kónya-Fogarasi protocollum. 1-10. 2 Uo. 140-159. 3 Uo. 101-136., 169-182. 4 A Küküllői Református Egyházmegye papjai a reformáció korától az Erdélyi Református Generális Zsinat fennállásáig, 1871-ig. In: Egyháztörténet. II. évf. 3-4. sz. 281-333. 5 MOL P 658 nr. 911. 6 Apafi udvartartási iratok 21. Szabó T. Attila cédulái. 438

Next

/
Oldalképek
Tartalom