Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 2. Hátszeg - Marosillye (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-2.) Kolozsvár 2005.

A vizitáció mindennapjai Forráskiadványunk első kötetének előszavában röviden szóltunk a vizitáció bibliai alapjairól, óegyházi előzményeiről, illetve a nyugat-európai és magyarországi reformátorok e témakörben született írásairól és vizitációiról. Ezután röviden sorjáztuk az erdélyi református egyház vizitációt szabályozó törvényeit, a Ruberiánus- és a Geleji-kánonok, illetve az 1780. június 4-én, Désen tartott generális zsinat erre vonatkozó döntését, amelyet tételesen is közöltünk. Az általunk vizsgált korszakban a református egyház esperesei többnyire a Geleji-kánonokban megszabott rendelkezések szerint végezték az egyházközségek látogatását, mely paragrafusok közül kiemelkedik a 88., amelyre elég gyakran hivatkoznak is a jegyzőkönyvek elején, vagy ha nem, a látogatás procedurális részét lépésről lépésre eszerint végezték. Ezért tartottuk fontosnak közölni annak teljes szövegét. Utána megpróbálunk általánosabb képet nyújtani a Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye 1686-1807 között megrendezett vizitációinak lefolyásáról. íme a 88. kánon szövege! Az esperesek egyházmegyei látogatásáról (visitatio particularis) Különösen pedig kiváló kötelességei az espereseknek: 1. az egyházak látogatása, 2. a gyűlések egybehívása. „Az elsőt illetőleg az ő tisztük az, hogy az igazgatásukra bízott egyházakat két vagy három magukhoz vett jelesebb társaikkal évenként meglátogassák, és főleg a lelkészek tudománya és szorgalma felől eskü vagy legalább Istennek tartozó lelkiismeretes nyilatkozatuk útján hallgatói között igen nagy gonddal vizsgálódjanak. Hogy tudniillik vajon mind maguk szorgalmasan tanulnak, mind másokat is épületesen - mégpedig a hit szabálya szerint - tanítanak-e? Vajon az egyházszónoklatokra és könyörgésekre rendelt órákat saját magándolgaik miatt nem hanyagolják-e? Vajon a nyilvános gonosztevőket s botránkoztatókat nyilvánosan és személyválogatás nélkül megfeddik-e? Vajon saját hatalmukkal valakit az egyházból ki nem rekesztenek-e, avagy az egész zsinat által kizártakat vissza nem veszik-e? Vajon a sákramentumokat a Krisztus rendelése szerint a megállapított és határozott időkben és helyeken szolgáltatják-e? Vajon magyarázzák-e a kátét? Vajon a házasulókat törvényesen előkihirdetés után - összeillésüket és jó hírüket is tekintetbe véve - a szokott napokon és helyeken esketik-e egybe? Vajon a betegeket látogatják-e? És a halottak kikísérésénél, ha meghívatnak, megjelennek-e? Annak utánna erkölcsük, életük és ruházkodásuk iránt is, úgy a lelkészeknek, mint azok nejeinek és gyermekeinek gondosan tudakozódjanak, hogy tudniillik mértékletesek, szerények, kegyesek, tisztességesek-e, tetteikben s szavaikban, életmódjukban és ruházkodásukban feddhetetlenek-e? Hasonlóképpen vizsgálják meg az iskolatanítók képzettségét, s mind iskolai, mind templomi szolgálatát, mint szintén életüket és erkölcsüket, vajon tudniillik ezek is lelkészeikkel együtt mindent a liturgiában és az egyház kánonaiban megírt szabályok és módozatok szerint tesznek és kezelnek-e? És őket, ha bennük valami feddésre méltót találnak, kihágásuk vagy mulasztásuk minőségéhez képest, érdemileg dorgálják meg, és az őket fenyegető szigorúbb büntetésre hivatkozással, mint valamely ösztönnel vagy sarkantyúval, a maguk megjobbítására ösztönözzék, vagy pedig ha vétkük oly nagy lenne, hogy nyilvános fenyítésre látszanék méltónak, halasszák annak megróvatását a következő gyűlésre. Hogy pedig a lelkészeknek s tanítóknak mind tudományát, mind tanítási képességét annál jobban megismerhessék és megbírálhassák, minden lelkésznek, kivált az újoncnak, szónoklását s a tanítónak is iskolavizsgáját személyesen hallgassák meg. Továbbá a templomokat, lelkészi (parochialis) házakat, iskolákat, temetőket s ezek körüli épületeket vizsgálják