Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 1. Algyógy – Haró (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-1.) Kolozsvár 2003.

Lectori salutem

Lectori salutem Újabb forráskiadvánnyal bővül az Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok (EREA) című, 2001-ben indított sorozatunk: ezennel a volt Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye gyülekezeteinek történeti kataszterét készítettük el (sok közülük mára már desolata ecclesiá). Lehet, hogy olvasónak és szakembernek egyaránt furcsa a címben szereplő körülírás, de csak ezzel tudtuk meghatározni a könyv műfaját úgy, hogy egyben megőrizzük annak forráskiadvány jellegét. Kataszter, mert alaposan felleltározza a volt Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye harminc-egynéhány gyülekezetében a lelki-anyagi élet minden apró részletét, és történeti, hiszen egy gyülekezet esetében, több-kevesebb eltéréssel, felöleli az 1686-1807 közötti időszakot. Forrásunk törzsanyagát az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárában fennmaradt 5 vizitációs jegyzőkönyv alkotja, amelyek hatalmas anyagmennyisége már a kezdet kezdetén komoly feldolgozási és rendszerezési nehézség elé állított. Két lehetőség közül lehetett választani: vagy közöljük a jegyzőkönyvek anyagát folyamatosan, követve az egyes jegyzőkönyvek beosztását és a vizitációk megszervezése idején kialakult, többnyire tájegységek szerinti rendszerezését (ez lett volna a szokványos és egyszerűbb megoldás), vagy valamiféle gyakorlatibb, könnyebben használható és áttekinthetőbb átrendezést végzünk, gyülekezetek szerint. Ez utóbbi mellett döntöttünk. Indoklásunk az, hogy a vizitációs jegyzőkönyvek eredeti beosztásának közlése komoly erőpróbát jelentett volna azoknak, akik egyetlen gyülekezet fejlődéstörténetét szerették volna megismerni, hiszen egy kötetben is szétszórtan lehet csak hozzájutni egy-egy gyülekezet adataihoz, nem beszélve arról, hogy ugyanazon egyházközség anyaga legalább öt, kötetenként sok esetben közel félezer oldalnyi kiadványban lett volna szétszórva. Eltekintettünk tehát a vizitációs jegyzőkönyvek szokványos publikálási módjától és az egész anyagot gyülekezetenként csoportosítottuk át: így a kutató egy helyen találhatja meg egy gyülekezet száz-egynéhány éves fejlődéstörténetét. Ez megkönnyítette dolgunkat más tekintetben is: a jegyzőkönyveken kívül, többnyire a helyszínen talált jelentős mennyiségű anyagot minden nehézség nélkül elhelyezhettük valamely gyülekezet történeti fejlődésének hossztengelyén, úgy, hogy közben a jegyzőkönyvek eredeti beosztásának megőrzésére nem kellett figyelnünk. A kutatási folyamatot két tanulmányút zárta le, amelyek során arra törekedtünk, hogy a még meglévő tárgyi emlékeket is számba vegyük és rögzítsük. Fényképet készítettünk tehát minden olyan tárgyról, amelyet említenek a vizitációk, és amelyek mind e mai napig fennmaradtak, illetve jelen pillanatban is a gyülekezetek tulajdonát képezik, akár a lelkészi lakásban elhelyezett gyülekezeti ládában vannak, akár magánszemélyek viselnek gondot róluk (gondolunk itt a néhány tagot számláló, elnéptelenedett, de lelkészi szolgálatra és úrvacsorára még mindig igényt tartó, amúgy életképtelen közösségekre). Természetesen nemcsak a jegyzőkönyvekben említett történelmi emlékek kerültek a digitális felvételeket tároló lemezre. A jelenlegi állapot, állag és helyzet rögzítése is célunk volt, hogy teljesebb képet kapjunk az illető gyülekezetről. Ezért lehet olyan fényképeket vagy helyszínen készített rajzokat látni (Debreczeni László), amelyek későbbiek, de mindenképpen hozzátartoznak a gyülekezet történetéhez. Hadd szóljunk ezek után néhány szót azon népesebb csoport tagjairól is, akiknek valamely köze volt az anyag összegyűjtésében. Mindenekelőtt hadd utaljunk arra, hogy a gyűjtőmunka során e forráskiadvány nem húzott éles határvonalat teológiai hallgató (lelkészjelölt) és református tanárképzős diák (tanárjelölt) között. A történelmi emlékek iránt érzett tisztelet és megbecsülés, a megszűnt gyülekezetek még fellelhető emlékei rögzítésének halaszthatatlansága, az utolsó órában végzett mentés időszerűsége eltörölte e két diákközösség között sokszor mesterségesen meghúzott határvonalat. Illesse tehát köszönet a Babeş-Bolyai Tudományegye-