Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 1. Algyógy – Haró (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-1.) Kolozsvár 2003.
Algyógy
54 Algyógy, 1719-1766 2-szor. Már ezen helységben pap nem lévén most, hanem csak oskolamester, tudakozódék a Szent Visitatio aziránt, hogy a mester hogy viselné magát, mint folytatná hivatalát. Mind jót mondának őkegyelméről. Csak azt mondák, a Szent Visitatio is sajnálva látá, hogy oskola nincs, tanuló gyermek egy sincs soholt. Ahonnan ebbe az eklézsiába is szorgalmatoskodván a Szent Visitatio az oskola felállításában, rendre értelmeket kéré mind a méltóságos gróf föcurator uraknak őnagyságoknak, mind a több jelen volt eklézsia tagjainak. S közönséges megegyezéssel határozást tevének, hogy az oskola dolga itt is úgy légyen minden módon, mint ahogy megállíttatott Körösbányán és Rápolton. 3-szor. Elévétetődék ezen helységbéli papság ügye és dolga, hogy már régtől fogva pap nélkül vágynák, annyiban, hogy a méltóságos gróf urak őnagyságok volt papjokkal, tiszteletes Kolosvári Sámuel atyánkfiával ellenkezésbe jővén, papi szolgálatját el nem fogadták, elmenetele után pedig az írt tiszteletes atyánkfiának, más pap azért nem adattatott, hogy a canon szerint restantiái mind e mái napig is ki nem fizettettek. Mely szerint hát a Szent Visitatio azt kérdé a méltóságos gróf urak őnagyságoktól, hogy akarnak-é a helységbe papot hozatni, s ha igen, kívánnyák-é elébb tiszteletes Kolosvári Sámuel atyánkfiát tökéletesen ittlétének idejéről excontentálni. Melyre magok őnagyságok azt felelék, hogy igenis excontentállyák, ha mi hellyes kívánságai lesznek tiszteletes Kolosvári úrnak, s az után papot is kérnek, s hozatnak. Hogy tehát ez jobb móddal mennyen véghez, és a papság dolga helyreállíttassák, ebben határoztaték meg a dolog, hogy mind a méltóságos possessor urak őnagyságok, akikhez valami fizetésbéli praetensioja vagyon tiszteletes úrnak, mind tiszteletes uram is egy arbitrativum forumon láttattyák és ítéltetik el ezt az egész ügyet, hogy így többé soha is [116.] akadály ne légyen ebben, hanem most örökre végeszakadjon minden visszavonásiak. Erre nézve a megbíráló gróf urak őnagyságok magok írásba adák bé a megbírálásról szólló akarattyokat, tiszteletes Kolosvári Sámuel atyánkfia pedig szóval jelenté, hogy amit a mostani arbitrativum forum ezen dologba végez, megnyugszik azon. A méltóságos gróf urak őnagyságok megbírálásáról szólló levele ez, szóról szóra: A mostani egyházi látogatásnak alkalmatosságával kívánt célul tévén fel, alább írtak, az algyógyi eklézsia és volt papja, tiszteletes Kolosvári Sámuel uram őkegyelme között bizonyos papi bérdifferentiáknak eligazíttását, hogy végre ezeknek méltatlan következéseit, a sok alkalmatlanságot elháríthassuk, s egyházi dolgainknak állapotját rendbehozhassuk, s egy érdemes egyházi szolgálatra alkalmatos személyt papnak hozhassunk. Ezen említett differentiáknak törvényes és egyenes eligazítására közértelemmel megbíráltuk kedves atyánkfiát, kapitány méltóságos Eperjesi Sigmond és tekintetes Pogány László urakat. Kiknek a tiszteletes visitator uraimékkal tejendő és megállítandó végzéseken tökéletesen meg fogunk nyugodni, meghallgatván minden mi ellenvetéseinket és propositioinkat is az megbírált urak. Költ AlGyógyon 2 a Februarii 1796. L. S. Gróf Künn László mpr. L. S. Gróf Künn Farkas mpr. Ezen megbírálásnak én is helybehagyója vagyok in quintalitate, amennyit bírok, ab anno 1794. l a Április jutván kezemhez jószágbeli rész. L. S. Gróf Kun István mpr., Gróf Kun Sárr iei mpr. L. S. consentiálok bátyám, gróf Künn István eléadásának. Kőoroszlán az algyógyi templom bejáratánál