Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 1. Algyógy – Haró (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-1.) Kolozsvár 2003.

Brád

Brád, 1769 247 II. Kérdést tévén a Szent Visitatio az oskola­mester tanítói hivatala, élete s erkölcse felől. Házá­nak szomorú környülállásai miatt, ha mi panasz lehetne is őkegyelme ellen, most elhallgattatik olly reménség alatt, hogy tanítói hivatalának ennek­utánna voltaképpen eleget tenni telyes tehettsége szerint igyekezni fog, mellyre inti s kötelezi is a Szent Visitatio. III. Megkérdettvén a tiszteletes loci minister, hogy hallgatói Isten szerint való kötelességeket mi­képpen telyesítik, és magát is miképpen observálják? Nagyobb részint jóról commendálja érdemes hallga­tóit, mind Istennek, mind magának tartozó köteles­ségeknek tellyesítésére nézve. Vágynák ugyan néme­lyek, kik a templomot egy időtől fogva nem gyako­rolják, de nem ex contemtu, hanem különös erőtlen­ségek miatt. IV. A botránkoztatok rendében különösön feladaték Zoltán Ágnes nevű személy, kinek neve még ezelőtt is, nevezetesen a ribitzei visitatioban fennforgott, ki tisztátalan életéért reconciliatiora ítéltetett, mellyet mindeddig véghez nem vitt. Erre nézve végezteték, hogy az egyházfi által intettessék meg az ítélt reconciliationak végbenvitelére, mellyet ha nem cselekednék, s penitentia tartatlanul halna meg, szamár te­metése lészen. V. Valamint ezelőtt, úgy most is keservesen panaszolja a tiszteletes loci minister, hogy búzabéli competentiája illenő időben s illendőképpen bé nem szolgáltatik. Mellyre lőn ez a határozás: Auctoráltatik a domesticus curator, minthogy [500.] már jó rendire tudva vagyon, hogy interes búza mennyi incassáltathatik, hogy a híjjánosságnak pótlására ősszel, mikor a gabona is olcsóbb, vásároljon annyi búzát, in circa metretae 40 a tiszteletes loci minister számára, hogy az ekklézsiának kissebbségére, magának pedig ta­pasztalható kárával ollykor drágán is búzát venni ne kéntelenítessék. VI. Elévétetődik titulatus domesticus curator, Mohátsi Lajos úr curatoralis demonstratioja. A közelebbi visitatiokor, melly volt diebus 14 et 15 t a Mártii, anni 1800, a cassában nem­hogy valami maradott volna a tekintetes Mohátsi Lajos úr kezében, hanem inkább fizetni való adósságot transcribált a visitatio, hogy fizessen a ribitzei ekklézsiának hfr. 126, dr. 91 Vi. Percipiált pedig eszerint: 1-mo. Vásárvámból a 15 l a Mártii Anno 1800 ad finem ejuesdem hfr. dr. In Martio 36 79 Aprili 51 50 Majo 63 71 Junio 43 12 Julio 42 22 Augusto 50 56 Septembri 48 67 Octobri 47 63 Novembri 31 44 Decembri 33 26 Summa anni 1800 448 90 Anno 1801 In Januario 19 83 Vfalentinus?] Bfethlen] jelzésű tányér 17. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom