Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 1. Algyógy – Haró (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-1.) Kolozsvár 2003.
Brád
218 Brád, 1769 folytassa. Tiszteletes loci minister és parochus uram őkegyelmétől minden istenes és az ecclesia előmenetelére s épületire célozó dolgokban önként fügjen, híre és engedelme nélkül ide s tova ne cékásszon, et in absentia illius a rendes isteni szolgálatott a menyiben a cantort is illetheti, véghez vinni el ne mulassa, sub gravi animadversione. [307.] 4-to. Az míves napi rendes könyörgéseknek óráin az éneklésnek későre való elkezdése miatt esvén olykor egy kevés ízetlenség némely hallgatók között, a nemes eklézsiának is tettzéséből observáltatni ezutánn megerősíttetett ezen visitatorium fórumban ez a rendtartás, hogy kéttzeri harangozás utánn, akinek csak kívánkozik szíve és igyekezik lába az Úr orcája eleibe menni, ne késedelmezzék, mivel az isteni szent szolgálat legottan elkezdettetik. Ugyanezen rendtartás observáltassék a vasárnapi és egyéb sátoros innepi napokon is. 5-to. Demonstrálván tekintetes curator Brádi Miklós uram de perceptionibus ac erogationibus ecclesiae, ada bé illyen hiteles specificatiot. l-o. De perceptione pecuniae: hfr. dr. Tavaly maradt volt ad praesentem demonstrationem 25 22 Accedált azutánn Brádi vásárvámból detractu tertialitate ecclesiam Ribitzeiensem, concernente in summa 180 86 Tömlöc váltságból pariter dectracta supranotata tertralite 5 66 Perselypénzből 9 50 Pascuatioból 6 Interes búza árrából 49 Maradt volt tavaly perselypénz 4 In summa 286 24 Ebből pura erogatioba ment 192 64 Elocáltatott búza és fa interesre 42 84 Summa 235 48 Melyet substtahálván a perceptionis summából, marad készpénz a tekintetes curator úr kezénél ad sequentem demonstrationem in summa 44 76 És így már a tavalyi visitatioban indigitált stabilis fundushoz, mely 1000 98 Accedálván azutánn 42 84 Most az egész stabilis fundus 1043 82 2-do. De perceptione tritici in granis ex interusurio: metr. Tavaly maradott volt a cassában 10 Azután ingrediáit in summa 204 In summa 214 Erogált ebből bizonyos eklézsiai szükségekre, papi, kántori fizetés ... 112 [308.] Adott el készpénzen, mely a felyeb való pénzbéli demonstratioba ingrediáit in summa 98 Lett apadása a búzának 4 Es így az egész erogati summa 214 Mely szerint most in granis nem marad semmi tekintetes curator úrnál. 6-to. Szándékozván a nemes eklézsia egy ütőórát építtetni a toronyba, mely feles költséget kíván, tettzett ennek jobb móddal és minden erőltetés nélkül való végben vitelére illyen rendet követni, hogy minden vasárnaponként ki hirdettessék, és aki amit akar, mindannyiszor adni e szent végre, tégye a templom ajtajában levő perselybe. És azon jövedelemből kivévén az agenţia, szegény papok és egyéb szükségesebb publicatiokra néző és elintézett bizonyos summát, fordíttassák azon szent végre. Mellynek annuál a Szent Visitationis és kívánnya oly modalitással observáltatni, hogy minden héten edgyszer, vagy legalább minden holnapban kéttzer a gyűlt alamizsna ki vétettessék, és tiszteletes loci minister őkegyelme által feljegyeztessék, és úgy adattassák által ad procurandum titulatus oeconomicus