Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 1. Algyógy – Haró (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-1.) Kolozsvár 2003.

Alpestes

Alpestes, 1799 111 Mellyek in summa tesznek 75 84 Ebből költ bizonyos szükségekre, úgymint templom fedésére stb. 23 40 Mellyet kivévén a summából, marad a persellyben ad sequentem demonstrationem 52 44 Mellyhez accedála a Biro Istvánnál való 20 pénz interesse 1 20 De nota bene: a templomfedőknek való fizetésbe ezen kívül az egyházi atyafi kezénél tavaly maradt pascuumból való pénz hfr. 26 is oda fizettetett. 11-szer. Az ekklézsia fekvő külső jószágai megvagynak abban az állapotban, mellyben 1783-ban találtattak és inprotocolláltattak volt. 12-szer. Az Úr asztalához való készület megvan elébbi állapotyában. 13-szor. Mindezeknek végében érkezék a Szent Visitatio eleibe felpestesi Isipi Miklós uram feleségével való ügyében idéztetve, úgy mindazonáltal, hogy felesége, magánál tudva levő okokból elmaradott. Maga is mértéken fejjül ivutt állapotban jelent meg s jelenté, hogy feleségivei tovább megmaradni s együtt lakni nem kíván, minthogy felesége is azt akarja, azért kész azt minden tekintetben kifizetni (de nota bene: maga akaratja szerint) a Szent Visitatio pedig injungálja őkegyelmének, hogy keressen törvényes utat az elválásra. De an­nál sokkal jobb, hogy a sok gyalázatok elkerülése véget szánnyák el magokat a kölcsönös tűrésre és békességes együtt lakozásra, amint öreg állapotjok is kívánja. 1799 Sancta Visitatio Canonica ecclesiae reformatae Alpestesiensis per reverendum ac clarissimum dominum Martinum Soldos, venerabilis tractus proseniorem, et juratum notarium Michaelem T. Sala anno 1799. diebus 4"' 5"' et 6'" Januarii celebrata, in domo parochiali. 22 4 Jelen voltak 1. a helység mostani papja tiszteletes, tudós Kolosvári Sigmond atyánkfia. 2. Az eklézsiabeliek közül tekintetes kéméndi Váradi Dániel úr, úgyszintén domesticus curator titulatus Sinka László úr is mindenkor, tekintetes szolgabíró Vállya Sámuel úr hiva­talbéli kötelessége miatt kevés ideig lehetett jelen. A több eklézsiabeliek ezek: méltóságos udvari consiliarius sarkadi Türi László úr e helységbéli jószágában nem lévén, az írt méltó­ságos úrnak személlyese, udvarbírája Nagy Simon úr jelen volt. Nemkülömben Köpetzi István, Biró Péter, Demeter Sigmond és János, Tsanádi Ádám, Fejér István, Kováts János, Biró Sándor, Tsanádi Móses, Bujti János, Sándor, és Jósef, Balog Sándor egyházfiú et cetera et cetera, úgy a több eklézsiabeliek is gyakorta jelen voltanak. Ekkor l-ben is a szokás szerint megkér­detének az eklézsiabeliek, hogy tiszteletes, tudós papjok ellen nem volna-é valami pa­nasszok. Azt felelék, hogy legkissebb részben is nincs semmi, tökéletesen meg vágynák nyu­godva, mind személlyes, mind hivatalbéli ma­ga viselésével. 2-szor. A Szent Visitatio egybehivatván az eklézsiabéli minden becsületes tagokat, mind a férfiakot, mind még az özvegy asszo­nyokat is, azt kérdé mindnyájoktól, hogy adják elé magok, micsoda fizetés és jövede­Úrasztali terítő, 18. sz. 22 4 HuZaL-Jkv. 1/5.310-327.

Next

/
Oldalképek
Tartalom