Wencz Balázs: A Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikája 1945-1948 között (Esztergom, 2016)

IV. A kommunista pozíciószerzés 1945-1947-ben - 3. A nemzetiségi kérdés

István, aki „fasiszta terveivel befolyásolja az elégedetlenkedőket.”* 496 Éppen ezért megkérte az illetékeseket, hogy: „ kemény kézzel, kommunista módra számolják fel ezen népellenes mozgalmat, amely a sokat szenvedett bányászokat a pusztulásba akarja vinni. Szilárd meggyőződésem hogy az elvtársak mindent megtesznek, hogy ezeket a sorainkból egyszer és mindenkorra megtisztítsák. ”497 Kérése meghallga­tásra talált, amit Soós Sándornak az 1947-es év politikai eseményeit összegző je­lentése bizonyít, melyből kiderül: „Ezt a frakciót december végén felszámoltuk azzal, hogy Sándor Teofilt és egy pár társát letartóztatták. A frakciót vezetője letar­tóztatása után ideológiailag is szétvertük. ’498 A „frakciótagok” jelentős része ezt követően „belátva pártbomlasztó tevékenységük káros hatásait” önkritikát gyako­rolt és visszatérhetett a pártba. Soós szerint a „frakcióval” szembeni határozott fellépés j elentősen megerősítette a kommunista párt tekintélyét az ipari munkásság körében.499 Ezzel egy időben a vármegyei bizottság felső vezetésében is jelentős „tisztogató” akciót hajtottak végre, melynek keretén belül leváltották Flórián Gusz­távot, Jordán Ferencet és Szalai Klárát is.500 A pártiratokban „Sándor Teofil-féle frakcióként” szereplő csoportosulás névso­rát a „szigorúan titkos” minősítésű Nyilaskeresztes Pártra vonatkozó tagnévsorokat és fényképeket tartalmazó dossziéban találtuk meg, melyben Sándoron kívül a következő személyek szerepelnek: Szabó János, Horváth István, Szócska Péter, Dóéi Sándor, Flórián Gyula, Galambos, Héder Jánosné, Somlói János (aki a frak­ció tevékenységéről jelentett), Bokor Ferenc, Fekete István, Miksa ?, Bikes István, Láng ?, Läufer Mária, Lakk István, Ferenc János, Németh János, Heinrich ?, Ba­kóné, Farkas István, Farkas László, Kukurugya Lajos, Vígh Sándor, Flórián Gusz­táv, Steinmacher János és Somlói Vilmos.501 Hogyan kerülhetett a névsor, az első­sorban nyilas iratokat tartalmazó dossziéba? A lehetséges választ Sándor Teofil Operatív nyilvántartó kartonja adhatja meg, melyben a következő áll: „Nyilas pártnak tagja volt, a felszabadulás után az MKP-be befurakodott és ott frakciót szervezett. ”502 Annak ellenére, hogy a korabeli forrásokban kezdettől fogva „Sándor Teofil frakcióként” szerepelt az imént ismertetett ügy, a kutatások mai állása szerint azt inkább nevezhetjük párton belüli pozícióküzdelemnek, melynek elsődleges kiváltó oka a stabilizáció ellenére még mindig fennálló munkáselégedetlenség volt. A helyi 496 497 498 499 500 501 502 Uo. 9. o. Uo. 19. o. MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 20. ő. e. Az MKP Komárom-Esztergom Vármegyei Bizottsága titkárának jelentései a politikai helyzetről, pártközi viszonyról, a pártmunkáról, a tömegszervezetek helyzetéről és az általános politikai hangulatról, 92. o. Uo. Uo. 111. o. MNL KEML XXXV. ffcs. 4L f. 14. ő. e. A Nyilaskeresztes Pártra vonatkozó iratok, fényképek. ÁBTL 2.2.1 Operatív nyilvántartások, V-76368. 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom