Írásba zárt történelem. Az iratképzés ezer éve a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárában. Kiállításvezető (Esztergom, 2001)

12. század végétől kezdve vagy az érseki és püspöki székhelyeken működő káptalanok, vagy szerzetesekből álló társas káptalanok és konventek keretein belül alakultak ki. Egy hiteleshely csak egy bizonyos terülten volt illetékes - Esztergom megyében az esztergomi főszékesegyházi káptalan vagy az esztergomi keresztes konvent hiteleshelyéhez fordulhattak az érintettek —, a budai káptalan, illetve a székesfehérvári keresztes konvent azonban országos hatáskörrel bírt.

Két fő feladatot láttak el ezek a szervezetek, amelyek közül az első, az úgynevezett relatio, a királyi vagy nádori utasítások végrehajtását jelentette. Ha a király vagy nádor birtokot adományozott, vagy peres ügyben vizsgálatot folytatott, a területileg illetékes hiteleshelyhez fordult, hogy az általa kijelölt emberrel együtt a birtokba iktatást vagy a vizsgálatot lefolytassa. Másik tevékenysége a fassio, azaz bevallás volt, amely onnan kapta nevét, hogy azok a magán- személyek, akik maguk között valamilyen szerződést (pl. adás-vétel, kölcsön, zálogba vétel, stb.) kötöttek, a hiteleshely embere előtt ezt bevallották, aki ezt nekik írásba foglalta és pecsétjével hitelesítette. Az oklevelek kiállítása ezeken a helyeken két vagy több példányban készült, amelyek közül az egyik mindig a hiteleshely levéltárában maradt, hogy szükség esetén másolat készüljön róla.

Az írás a középkorban nagyon fárasztó művelet volt, amelynek oka elsősorban a ferde lapú íróállvány volt, amelynek lejtős lapján csak a maitól teljesen eltérő kéztartással lehetett írni. Az íródeák alkarja nem nyugodhatott ugyanis a pulpitus lapján, hanem csak a toll, illetve a kisujj közvetítésével támaszkodhatott rá, miközben levegőben tartott bal kezébe fogott tollkésével vagy a sorjelző fácskával ki kellett simítania a rugalmas hártyát a tolla előtt. A sorok elhibázása ellen a pergamenből készült sorjelző használatával védekeztek. A 15. század végétől azután a gyakorlati íráshasználat divatossá válása miatt egyre inkább elterjedtek az újabb, praktikusabb megoldások az írás területén, majd a 16. század közepétől fogva kialakult a betűvetés mai technikája.

1543-ban Buda török kézre kerülése után, a középkori Magyarország három részre szakadt. Az északi és nyugati megyéket elfoglaló, a Habsburg-ház által irányított királyi Magyarország és az ország keleti felén kialakult, önálló Erdélyi Fejedelemség mellett az egykori magyar állam középső és déli részeit a Török Birodalom foglalta el. Ezt az országrészt a török birodalom szokásos területi tagozódásának megfelelően kormányzóságokra (vilajet) és ezen belül kerületekre (szandzsák) osztották. A kormányzóságok élén a beglerbég állt, aki rendszerint pasai rangot is viselt. A szandzsákok élén bejek vagy bégek álltak.

6