Ortutay András: Komárom megyei helytörténeti olvasókönyv (Tatabánya, 1988)

TÖRÖK VILÁG

gyaur és három asszony jött ki; ezek voltak azok, a kiket összes málhájokkal szabadon eresztve az általuk kívánt helyig elkísértettek. Azután elküldetett a janicsár-aga az említett várban levő fegyvereket és hadi anyagokat lefoglalni, a ki aztán az ott talált összes ágyúkat, puskákat, egyéb fegyvereket és lőport, a mennyi csak volt, a katonaság zsákmányára bocsátotta. - Szulejmán pasa és Rusztem pasa is megérkezvén a várhoz megszemlélték. Szulejmán pasa nem ment be a várba, hanem Rusztem pasa bement s kívülről és belülről megvizsgálta. Azután parancsot adott, hogy rombolják le a várat. Még azon este kihirdették a parancsot, de csak reggel, az első ima után eresztették rá a katonaságot, hogy pusztítsa el és legye halommá, hogy a világvédő padisah is megtekinthesse ide érkezése után. Az iszlám serege pedig, miután a világvédő padisah ő felsége a várhoz érkezett és megtekintette, olyan erővel és hévvel ragadta meg az ásókat, hogy egy perc alatt jó nagy részét a földdel egyenlővé tette. A padisah, miután megtekintette, parancsot adott S abban a percben a földdel egyenlővé tették a várat, Úgy, hogy egyik kő nem maradt a másikon, Miden kövét úgy elkapkodták, mintha aranyat raboltak volna. A házakat pedig éjjel fegyújtották mind És köveiket a folyóba hányták. Különösen Rusztem pasa a saját hadi népében mindenkinek kezébe egy-egy ásót és lapátot adván, erősen megparancsolta, hogy: „lássatok hozzá, a padisah parancsolta így!" Azonkívül a saját zsebéből 2000 akcsét ajándékozott; azután még 12000 adcsét adott ketkhudájának, Mohammed ketkhudának és megbízta: „ezt a pénzt oszd szét a melletted buzgólkodó embereknek." Szolgái pedig ezt hallván, oly serényen dolgoztak, mint a napszámosok... S nem csak egész falát és összes bástyáit rombolták le, hanem alapját is úgy elpusztították, hogy Tata várának többé semmi nyoma sem maradt. A forrás török. Szinán csausz: Az 1543. évi hadjárat története. Bécsi császári és királyi könyvtár História Osm. 47. számú kézirat. Fordította Thúry József. Török-Magyarkori Történelmi emlékek. II. osztály: írók. Török történetírók II. kötet. Bp. 1896. 326-349.1.