Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - K. Horváth Zsolt: Társadalmi kirekesztés és a "saját idő"
94 Mentalitástörténet K. Horváth Zsolt voltaképpen ez a gyors kirekesztés sikerének titka - e csoportot atomizált, elszigetelt emberek tömege alkotja, mégis jellemzőek rá a hagyományos közösségek együttélési, vagy jelen esetben kirekesztési mintái: így a szolidaritás (érdek), vagy a marginalizálás (ellenérdek) nem a közösség szempontjai szerint, hanem az egyén szándékai mentén artikulálódik. „A tisztán személyes vagy egyéni érdekeket a szervezetlen, egyéni cselekvés szolgálhatja ill. szolgálja a leghatékonyabban. Nyilvánvaló, hogy teljesen fölösleges a szervezet ott, ahol a szervezetlen, egyéni cselekvés legalább olyan jól, vagy még jobban szolgálhatja az egyén érdekeit, mint egy szervezet”32 - írja Mancur Olson. Markovics Szilárd esetében a vele egy szobában dolgozó Füzike az, aki személyes érdekei miatt felmondja a munkatársi együttélés normáit: Markovics kirekesztése tehát utat engedhet személyes, érvényesülési ambícióinak. Füzike, talán önnön példájából kiindulva, nagyszerűen tudta mik a hatalmi nyelvezet „értékmércéi”, milyen „bűvös szavakat” kell kiejteni ahhoz, hogy megsérüljön a zárt államszocialista ideológiai rendszer hatalmi grammatikája. E nyelvezetet felhasználva kerültek aztán bele a levelezéstörténetbe a „goromba, munkásnyúzó kapitalista”, a „külföldi kapcsolatokkal rendelkező”, a „rendszer ellen lázító”, a „rendszer hibáin kéjelgő’ kifejezések, melyek nyilvánvalóan messze meghaladták az időszak tűréshatárait. „A zárt ideológiai rendszerben uralkodó szimbolikus univerzum - mondja Klaniczay Gábor -[...] azt a fogalmi nyelvet szabja meg, amivel az adott korban bármilyen világnézeti probléma végiggondolható, bármilyen politikai vagy kulturális törekvés megfogalmazható.”33 A feljelentés szövegei nyilván épp azokat az elemeket hangsúlyozzák ki, melyek e fogalmi nyelvbe nem illeszkednek. Jelen eset jól példázza, hogy hogyan lehet a „rendszer ellensége” idióma mögé irigységet, agressziót, félelmet, rosszindulatot34 bújtatva és azt egy meghatározott személyre vetítve, a politika szférájába utalni illetve politikus színben feltüntetni egy társadalmi konfliktust. Füzike azt is jól látta, hogy múltjával, valamint a csoporthierarchiában elfoglalt pozíciójával nem lesz képes végigvinni egy ilyen folyamatot, ezért paradox módon azt mondhatjuk, hogy egy párttitkárt, illetve azon keresztül egy minisztert „állított” maga elé ill. mellé, hogy célját elérhesse. Ilyeténképpen pont az ellenkezője történt annak, mint amit Hannah Arendt a totalitariánus rendszerekben létező elszigetelt emberek hatalom-nélküliségéről, s ekképpen cselekvőképtelenségéről írt.35 Ekképpen könnyen belátható az a hipotézis, hogy esetünkben nem csak a makrohatalom gyakorolhat ítéletet emberek felett; ez esetben e mikrohatalmi technikák (besúgás, feljelentés) segítségével - arendti értelemben 32 Olson, M. 1997. 14. 33 Klaniczay G. 1990. 123. 34 Sabean, D. W. 1988. 182. 35 Arendt, H. 1992. 594.
