Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Test-Lélek - Knézy Judit: Paraszti viselet- és szemléletváltozás Somogyban a 18-19. században
Paraszti viselet- és szemléletváltozás Somogybán a 18-19. században 351 tották a fejrevalót vagy kendőruhát, ami nagy fehér lepedő volt a legfinomabb patyolatból - öregasszonyoknál vászonból - s igen nagy fejet csinált az asszonyoknak, mert akkora volt, mint egy ágyterítő... homlokrésze nem kereken szegte be az arcot, hanem egyenes volt s a hátsó részen is volt két szarva, s így a fejtető négyszegletes volt: a kendőt így négyszegletesre tartotta a nádszál vagy vesszőcske vagy cirokszál, melyet e célból a kendő alatt alkalmaztak...”38 Ez lehetett előre vetve és hátra is. A mezőre járó nők is használtak helyenként még a 20. század elején is sálalakú kendőből hajtogatott, arcukat árnyékoló fejfedőt39 előre vetve. A kendő hátravetésének módjáról Gönyey Sándor Nagybajomból írt.40A reformkor elejétől kezdődhetett az az ízlésváltozás, amely már a kisebb fejkendőket igényelte és az arcot is jobban láttatni engedte. A parasztnők egyre inkább munkát vállaltak a kapásnövények terjedésével másoknál is, egyre többet léptek a nyilvánosság elé. A darányi református egyház jegyzőkönyvéből derül ki, miként csapott össze a fedetlenebb női fejet szeretők és a nagykendőt óhajtók képviselői. Mivel a templomban elvileg már korábban is fedetlen fejjel kellett megjelenni, 1850 körül a presbitérium túlzásnak találta a nagyméretű „keszkenővel” történő fej- és arctakarást az asszonyoknál s ezt ki is hirdették. De egyik asszonyt nem tudták túlzott szemérmessége miatt meggyőzni, bíró elé került, s mivel azzal szájaskodott, nyakkalodába is tették. Panaszt tett a főesperesnél, „deputáció” vizsgálta ki az ügyet, és ekkor készült a jegyzőkönyv. Behívták az asszonyokat, akik megígérték, hogy keszkenőt nem vesznek fejükre, csak az arcot szabadon hagyó takarítót, végül csak a panaszos maradt „megátalkodott”.41 Ebben a döntésben az is benne volt, hogy a korabeli egyházi elöljáróság török s ekként pogány szokásnak tartotta az ily módon való elrejtezést a nagykendőbe, hatásukra e helységben hamarosan el is hagyták viseletűkből az asszonyok, mint azt Barla Szabó János 1860-ban le is írta.42 Már a 19. század végétől ismert fehér gyász illetve nagypénteki gyónó öltözékekben (Csököly, Somogyszob, Szenna és környéke) sem találjuk ezt a nagyméretű kendőt, csak a kisebb sálalakút, amelyet a konty fejbúbra eső részére tettek vagy rögzítettek. Neve „fej revető, férevető, kisruha, hosszúruha” vagy ha csipkéből volt „tilángli vagy kisruha” is. Ezek közül a finom anyagú tilángli (Sziget vidék, Nagykorpád és környéke) vagy a kisruha (Csurgó és környéke) amely a 20. század elején jelezte, hogy a fiatalasszonynak még nincs gyermeke, viszont a vászon férevető a fehér gyász fontos női fejfedője lett a konty, esetleg a kiskendő felett. 38 Jankó J. 1902. 228. 39 Raksányi Lajos gyűjtése 1939-40. RRM Néprajzi Adattára 1211.; Knézy J. 1978. 244. 40 Gönyey S. 1937.35-41. 41 Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Adattára 481. 42 Barla Szabó J. 1860. 292.
