Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Test-Lélek - Tóth G. Péter: Sánta Pila
316 Mentalitástörténet Tóth G. Péter Kende modellje viszont tartalmaz egy új elemet is: „A felsorolt három elem önmagában még nem elégséges ahhoz, hogy bármilyen előítélet kitörjön az első szintből. [...] Egy elem még hiányzik, épp az, amely aktivizálja, feltételezve az említett felfokozott lelkiállapotot, az első pontban említett passzív tudást. [...] A mechanizmus szempontjából épp ez a hiányzó, aktivizáló elem a legfontosabb. [...] Mindig találhatunk olyan figurákat, akiknek szerepe érezhetően nagyobb, jelentősebb, mint az az adott ügyben („játékban”) elfoglalt pozíciójukból adódott. Az esetektől függően hol mint tanúk, hol mint szakértők, hol mint a vád képviselői jelentkeznek.”6 Kende a dramatikus játékok Játékszervezőihez” hasonlítja ezeket a figurákat. Egy ilyen „játék” kapcsán szeretnék három történetet elmesélni egy „játék- szervezőről” és annak áldozatáról. A három történetben van egy közös részlet. Mindhárom történet középpontjában ugyanazon személy áll, akinek szándékaiból, viselkedéséből a három történet, három szerzője következtetni próbál az esemény hátterében meghúzódó „játékszabályokra”. * Az első történet nem más, mint az a bírósági jegyzőkönyv, melyet szándéka ellenére a későbbi korok olvasóinak is rögzített egy szorgalmas jegyző, s túlélve a selejtezéseket most számunkra is fontos mondanivalóval szolgálhat. A második történet - pontosabban itt inkább történetekről kellene beszélni - szintén a fent említett bírósági jegyzőkönyvekben található. A bírósági eljárásban kihallgatott tanúk és a vádlottként előállított személyek vallomásai ezek. A harmadik történet pedig nem lesz más, mint ez a tanulmány, mely utalásokkal, előre- és visszatekintésekkel, rekonstrukciós vagy „konstrukciós” kísérletekkel, a „közösségtanulmányok” eszközkészletével7 megpróbál egy eseménysort végigkövetni és értelmezni. 6 Kende T. 1995. 127. 7 A 19. század iparosodó és magasan mobilizált társadalmakban jött létre a „közösségnek” az a mítosza, amit a hagyomány, a stabilitás, az egymásrautaltság és a kollektív emlékezet fogalmakkal próbáltak leírni. Az iparosodó nyugati társadalmak tagjai úgy érezték, hogy elvesztettek valamit, amit úgy neveztek, hogy emlékezet-társadalom. Ez éltette a paraszti társadalom iránti felfokozott érdeklődést, ez hozta felszínre a népi kultúra értékeit, ez vonzott művészeket, tudósokat, kutatókat, felfedezőket. A történelem misztikus idejében felfedezett hagyományos társadalmakat a valóságban is próbálták megtalálni. Hittérítők, felfedezők, tudósok vágtak neki a „nem nyugati társadalmak” emlékezetét felfedezni. A „közösségnek” ez a típusú felfogása ellentétben állt a modem „társadalom” felfogással. A „közösség” a régit, a „társadalom” viszont az újat, a modemet jelentette. A közösség meghatározása és tanulmányozása a következőképp történik a legtöbb történeti és antropológiai munkában: 1. Valamilyen jellegzetes tulajdonság, tényező vagy ezek kombinációja által írnak körül egy közösséget (gazdaság, házasság, nyelv, rokonság, lakóhely, szokások stb.); 2. Egy „kvázi-közösségről” írnak, vagyis amikor egy szituáció, egy társadalmi esemény, egy kon
