Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - Sasfi Csaba: Négy dunántúli nemesifjú kiművelése a reformkorban
28 Mentalitástörténet Sasfi Csaba tanulmányok megkezdésének reflektálatlansága, annak evidens, szokásszerü voltát jelenti. De ugyanakkor felmerül a kérdés: vajon lehetettek-e az egyes, jómódú nemesség körébe tartozó emlékírók élettörténetében olyan momentumok, amelyek feledtetni segítettek a felsőbb iskola tanulmányok szokásszerű megkezdésének útjában álló akadályokat. A felhasznált emlékiratokban egyébként a felsőbb iskolai tanulmányok megkezdésének részletezése helyett, az azt megelőző tanulmányok módozatai, körülményei és esetleges következményei jönnek szóba. (Ezek a részletek megerősítik azt a történeti irodalomban széles körben ismert evidenciát, hogy a nemesfiúk családjuk anyagi lehetőségeitől függően minél később léptek be a nyilvános, iskolarendszerű oktatásba.) Gimnáziumi tanulmányok Balogh Gábor közép és felsőfokú tanulmányait is egy helyen, Pápán a református kollégiumban végezte, ami érthető, hiszen református középiskola kevés volt a Dunántúlon, ráadásul ez főiskola volt, ahol a korabeli általános műveltséget nyújtó három iskolafokozat és a felsőfokú szakképzés teológiai és jogi formája egy intézmény keretén belül működött. A másik három fiú összesen tíz helyen végezte középiskoláit. A nem középiskolák székhelyén lakó gyerekek között statisztikailag kimutathatóan nagy az iskolai mobilitás. Az emlékiratok alapján ennek oka többféle lehetett: az idegen nyelv tanulása, a „cseregyerek” intézménye a leggyakoribb és széles körben elterjedt gyakorlat volt: a négy fiú közül Kovách ezért megy Kőszegre - bár nem nagy eredménnyel.24 Emellett a gyerek mind kedvezőbb elhelyezése volt a legfőbb oka a gyakori iskolaváltásoknak. A szülők lehetőleg rokonokat, vagy bizalmas, hasonló műveltségű ismerősöket kerestek, és ahol ilyet találtak oda vitték a gimnazistákat tanulni. Az iskolaváltás zökkenőmentességét a Ratio egységes tanítási rendszere lehetővé is tette. De nem volt közömbös a fizetett bér és a szobatársak erkölcse, iskolai szorgalma sem. A költségek nagyságrendjére vonatkozóan egy részletet és néhány adatot közlünk, mintegy vonatkoztatási pontként: Kovách apja 1838-ban Egerszegen beszélt az ott levő katonai zenekar karmesterével „aki engem hajlandó volt magához kosztra venni, havi váltó, vagyis 4 pengő forintért, mit azonban a megyei urak nagyon soknak tartottak, és az atyámat megrótták, hogy ezáltal megdrágítja majd Kőszegen a többiek kosztbérét, ahová a Zalai urak fiaikat a német nyelv megtanulása végett vinni szerettek.”. Ez a „kosztbér” egy évben 100 váltó (40 pengő) forint volt: a megyei alispánnak 1500 (600), a főszolgabírónak 100 (400), az alszolgabírónak 500 (200), az esküdtnek 250 (100) forint volt akkoriban a fizetése. Az apjának is 100 pengő forint volt ekkor a hivataláért járó díjazása. Balogh pedig ezt írja az 1836-os pápai viszonyokról: „Az időben 100 váltó 24 Pulszky, Fest, Klapka emlékirataiban is megtaláljuk ezt.
