Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - Sasfi Csaba: Négy dunántúli nemesifjú kiművelése a reformkorban
24 Mentalitástörténet Sasfi Csaba válásának azt a folyamatát, amelynek során a nemesek nemcsak a hagyományosnak tekintett intézményekben, a megyei és királyi hivatalokban, egyházi tisztségekben, de például a városi tanácsokban, és az uradalmi tisztviselők között is jelentős számban voltak megtalálhatók.11 Az akadémia képzési céljának meghatározása sem sokkal többet árul el a nemességről: akik oda mennek, azoknak „Nyilvánvalóan az a szándékuk, hogy e szaktudományok segítségével megélhetésük hasznos eszközeit biztosítsák maguknak, vagy pedig az, hogy a királynak és a hazának majd értékes szolgálatokat végezhessenek.”11 12 Ebben a meghatározásban sem nagyon ismerhetjük fel a jómódú birtokos nemességet, viszont a szöveg egyértelműen megfogalmazza a képzettségéből élő értelmiség típusát. Végül, csak jóval később, az „Utasítás a gimnáziumok tanárai részre” című fejezetben egy, az akadémiával kapcsolatos mellékes utalásban, néven sem nevezve kerül említésre a köznemesi elit, a bene possessionati: „azokban a tudós emberek képzésének alapjait rakják le; illetőleg az állampolgárok magasabb rétegébe tartozóknak szánták azt, hogy az ott szerzett bővebb tudás révén családjuknak, környezetüknek, társadalmi rétegüknek hasznára váljanak.”13 Ennyi utalást találunk mindössze arra a gyakorlatra, a jómódú birtokos nemesség iskolázására, amely a korábban említett historiográfiai képben is megjelenik. De nem túl világos az sem, hogy mit jelenthet a képzés céljára vonatkozó „családjuknak, környezetüknek, társadalmi rétegüknek hasznára váljanak” kitétel. Néhány korábbi jogszabály és törvényhely pontosíthatja az e gyakorlatról alkotott képet. A legkorábbi ezek közül az, ahol a Hármaskönyv a megyei szervezetre vonatkozóan kimondja, hogy megyei „határozatokat és statútumokat pedig a nép többségével és józanabb részével kell hozni és megállapítani, mert különben azokat a nép vagy közönség statútumainak nem nevezhetjük. Ha pedig a nép két részre oszlanék, akkor a józanabb és előkelőbb rész határozata áll meg. Józanabb és előkelőbb résznek pedig azt nevezzük, a melyikben a méltóságra és tudományra nézve jelesebb és hírnevesebbek vannak.”14 A 18. század során ez a „józanság” pedig egyre inkább az oktatásban, a formális képzés során sajátítható el, és elsajátítását bizonyítvány igazolja, ami a hivatali alkalmasságnak, a kvalifikációnak az alapja,15 elsősorban a királyi-központi bürokratikus igazgatásban,16 11 Rácz I. 1988.; Kállay I. 1984.; Hudi J. 1993.; Dominkovits P. 1991.; Dominkovits P. 1993. 12 Ratio Educationis 1981. 221. Az első, 1777-es szabálykönyv ugyanezen a helyén még a következő állt: „Joggal nevezik akadémiának a felsőbbiskolák e harmadik típusát: itt ugyanis a magasabb tudományokat kiváló tudós férfiak oktatják, másrészt mert a főrendűek és a nemes férfiak gyermekei többnyire a tudományok elsajátításának e küzdőterén szokták bevégezni tanulmányaikat.” Ratio Educationis 1981. 21. 13 227. § Ratio Educationis 1981. 327., kiemelés: S. Cs. 14 111. Rész. 2. cím. Magyar Törvénytár 1897. 379. Az utolsó mondat eredeti megfogalmazása: Sanior autem, et potior pars illa dicitur; in qua dignitate, et scientia fuerint praestantiores, elque notabiliores. 15 Marczali H. 1892. 13-14.
