Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - Sasfi Csaba: Négy dunántúli nemesifjú kiművelése a reformkorban
Négy dunántúli nemesifjú kiművelése a reformkorban 19 a fiatalkori naplók esetében felmerül az a probléma is, hogy életkori sajátosságok miatt nincs a naplóírónak elég tapasztalata és ismerete a történések értelmezéséhez, ezért az emlékek inkább élményszerűek, érzelmi reakciókat rögzítenek. A memoárok esetében ezt a tapasztalatot már feltételezhetjük, ugyanakkor könnyen előfordulhat az, hogy az emlékíró időskori indentitásának megfelelően interpretálja életének e korai időszakában történteket. Ez reális problémája az önéletrajzoknak, amit azonban némi körültekintéssel kezelni lehet. Az ilyen jellegű írásokban ugyanis az emlékezésnek általában két rétege van, egy epizodikus és egy szemantikus, és „az utóbbi fogalmi szintű, minősítő általánosító, értékelő és ilyenként identitásképző”.3 Az optimális tehát, ha ez a két szint kellően elválasztható a szövegben, amire akkor van jó esély, ha a memoárt napló alapján írja az emlékező. Ilyen esetben a két műfaj előnyei összeadódhatnak: a felidézett események és tények „tárgyilagosak”, vagyis a korabeli kollektív észleléssel és értékeléssel nagyjából és alapvetően egyeznek, az időskori értékelésük pedig megkülönböztethető ezektől. Ebből a szempontból persze az sem mindegy, ki és milyen céllal írja emlékiratát. A közszereplő célja visszaemlékezéseik megírásával általában az, hogy megörökítse és dokumentálja a közéletben játszott szerepét, ezért a részletek talán pontosabbak, hiszen többé-kevésbé ismertek vagy utóbb ellenőrizhetők. A másik gyakori eset, amikor valaki saját életét példaértékűnek tartja, ezért „szerkeszti meg” jelentéssel bíró történetté, amiben ezért a részletek jóval elmosódottabbak, kevésbé megbízhatóak lehetnek. E szempontok szerint kellő óvatossággal kell felhasználnunk a memoárok adatait. Ha bizonyos szűkebb tematikákra vonatkozóan több emlékiratot is felhasználhatunk, nyilvánvalóan pontosabb képét, azaz észlelésének szélesebb tartományát kaphatjuk ezeknek. (Nem kétséges azonban, hogy kérdésfelvetésünk szempontjából a legteljesebb megoldást az emlékiratra épülő esettanulmányok jelenthetik, amelyekben a fellelhető személyes forrásokon túl a személyekre vonatkozó egyéb dokumentumok is feldolgozásra kerülhetnének, és így az élethelyzet objektív elemei is figyelembe vehetők lennének.) A memoárokból nem a teljes életutat, hanem csak az iskolába lépéstől a képzés befejezéséig tartó életszakaszt vettük figyelembe. (A képzésbe a nemcsak a tanfolyami, iskolarendszerű, hanem a korszakban jelentős szerepet játszó, olyan - mai kifejezéssel élve leginkább szakmai gyakorlatnak nevezhető — időszakot is beleértve, mint a patvaria, jurateria, noviciatus, uradalmi gyakornok vagy járulnok stb.). Ezen az időszakon belül is az iskoláztatásnak olyan - a mi szempontunkból - kulcseseményeire koncentráltunk, mint az iskolába lépés, a gimnázium elvégzése utáni pályaválasztás stb. Az önéletrajzi adatokat leíró-feltáró funkcióval szeretnénk hasznosítani. Mivel a társadalmi csoportok számára a korszakban nem fogalmazódnak meg egy3 Pataki F. 1995-96. 9.
