Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Mi és mások - Márfi Attila: Visy László Pécs szabad királyi város főispánjának naplója 1914-1917
160 Mentalitástörténet Márfi Attila Később ezek a karitatív akciók már a lakosság szegényebb rétegeit is érintették. Befolyását és népszerűségét ügyesen felhasználva 1915-tól jótékonycélú- kulturális rendezvényeket, társas összejöveteleket szervezett, amelyek bevételét a fokozatosan kiépülő hadisegélyezési alapnak utaltak át. E tevékenységét 1916 márciusában maga Tisza István miniszterelnök is elismerte és országosan is követendő mozgalomnak tartotta.12 13 Leírásai szerint e feladataiban családtagjai, rokoni és baráti köre is segítette. Szociális érzékenységét bizonyítják naplóinak azon sorai is, amelyben az inflációs időkről ír: A város közellátásáról, az árdrágulásokról, az élelmiszerhiányról, a jegyrendszer fokozatos bevezetéséről, s a sorbanállásokról szinte naponta található feljegyzés. Mindezekért mélységesen aggódott, s igyekezett ínségenyhítő akciókkal a hadiözvegyek, árvák és rokkantak helyzetén javítani. Mégis úgy fogta fel a város erőtartalékait kimerítő inflációt, mint a háború szükségszerű velejáróját, s a hátország kötelező áldozatvállalását. A szükséghelyzet saját életkörülményeit is megnehezítette, s nem ritkák azon megjegyzései sem, amelyek a család takarékos életvitelét jellemzik. A háború derekán a társadalmi élet számos területén és a politikai körökben is megmutatkoztak a válság jelei. A megye és a város igazgatási és politikai vitáiról, s a protokolláris eseményekről személyi kérdéseket is felemlítve gyakorta emlékezett meg napi feljegyzéseiben. Úgy tűnik leírásai alapján, hogy ezekben a személyeskedésig menő harcokban, belső igazodásokban nem vett részt, s mindvégig politikai elkötelezettsége, elvhűsége és humánuma volt az irányadó. Egyenes és őszinte jellem, aki nagyon jól átlátta a helyi hatalmi helyzetet, de sohasem keveredett bele kétes politikai csatározásokba. Bár kompromisszumokra hajlamos, de csak olyan kereteken belül, amit elvi elkötelezettsége megengedhet. S ha meg is őrizte mérsékeltségét, naplójában azért néha kifakadt, sokszor ostorozta az ellenzéket, akik szerinte részletkérdésekkel, vagy álproblémákkal foglalkozva hadakoztak a parlamentben. 1916 augusztusában, a román hadüzenet hírére például a következőképpen bírálta az ellenzéket: „M/í beszél az ellenzék a lengyel kérdésről? Még a magyar kérdés sincs megoldva, s még az sem bizonyos, hogy területi integritásunk meg lesz óvható. S a kellemetlen ellenzék már azt szeretné tudni, milyen a lengyel alkotmány? Én azt kérdezem, milyen lesz a magyar? Tegnap Budapesten nagy lóverseny volt. A Nemzeti Színházban a »Kaméliás hölgyet« adták Márkus Emíliával a címszerepben. Ha majd megírják ennek a léha kornak történetét: Bámulni fognak az utódok, hogy ennek a százoldalról megtámadott nemzetnek még volt lelke lóversenyeken és színdarabokon mulatozni, ahelyett, hogy az ellenség kiverésén törte volna a fejét.”'3 Olykor még szélsőséges megjegyzésektől sem tartózkodik, ha a hadihírek nem voltak számára kedvezőek. 12 Napló 1916. március 16. 34. 13 Napló 1916. augusztus 28. 153.
