Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)

Személyes történelem és csoportmentalitás - Kertész Noémi: Családi hagyományból irodalmi hagyomány: egy lengyel nemesi emlékirat tanulságai

Családi hagyományból irodalmi hagyomány: egy lengyel nemesi emlékirat tanulságai 13

helyét egy Chrzanecki nevű zsidó tanító foglalta el, aki miután felvette a katolikus hitet, tevékenyen támogatta a lengyel felkelőket, amiért is a kozákok kegyetlenül megkorbácsolták. Feltehetően ezen meghatódva gondolta Ciecierski, hogy egy ilyen jó hazafi jó pedagógus is lehet, és nem mérte fel, hogy a derék ember megháborodott az elszenvedett kínzásoktól.

A fiúkat életük végéig kísértette a gyermekkorukat megkeserítő átható hideg, apjuk ugyanis az éghajlati viszonyoknak fittyet hányva edzette őket, mindig alulöltözöttek voltak, hitvány takarókkal takaróztak, csak szerencséjüknek és erős szervezetüknek köszönhették, hogy nem vitte el őket egy gyerekkori tüdő- gyulladás. Kenyéradó gazdája spártai elveit magáévá tevő nevelőjük hosszú téli bolyongásaira magával vonszolta fagytól elkékült neveltjeit, ráadásul minden tiltás ellenére a birtokot körülvevő erdőségekbe is elmerészkedett velük, ahol pedig gyakran bukkantak fel farkasok. Az egyik ilyen kirándulás alkalmával a kis Henryk alatt beszakadt a tó jege, és az arra járó favágók mentették meg a ráfagyó ruhában kikecmergő gyermeket, mert bátyja és nevelője észre sem vették hiányát. Élete végén e kalandjára emlékezve csak annyit jegyez meg szerzőnk, hogy szeretett atyja erre elbocsátotta ugyan Chrzaneckit, de maga továbbra sem vette figyelembe spártai elvei megvalósítása során, hogy „Lakóiniában le- ánderek virítanak, a telek pedig enyhék és rövidek”. Egy zord téli napon azzal lepte meg hát gyermekeit, hogy a tó jegén téríttetett, amely ezúttal nem szakadt be, de az egyik inas majd a nyakát szegte, amikor tálalás közben megcsúszott, a két fiúnak fagyott levest és jeges pecsenyét kellett ennie. Minthogy azonban az idősebbik tüdőgyulladást kapott, az apa végül is lemondott a szabadban való étkezésről. Napirendre is lehetne térni a ridegtartás e szélsőséges megnyilvánulásai felett, és azt mondani, hogy a kor amúgy is szigorú nevelési elveit egy különc túlzásba vitte, ha nem alakult volna ki az emlékirat lappangása idején e történeteknek új verziója 1945 után. Eszerint ugyanis a sok bukott felkelés tanulságait levonva a családban a fiúkat általában úgy nevelték, hogy egy esetleges szibériai deportálást túléljenek, ezért telente mindig a tó jegén étkeztek. Természetesen nincs okunk kétségbe vonni, hogy a felosztott Lengyelországban nemzedékek egész sorát nevelték a felkelésekben való részvételre, a bukás és megtorlás következményeinek elviselésére. De a Ciecierski fiúknak történetesen csak egyszer kellett a jég hátán elfogyasztaniuk az ebédet.

Hálás szívvel gondol vissza Henryk az atyai házat uraló hazafias szellemre. Ennek tárgyi megnyilvánulásai tipikusnak mondhatók. A családi arcképcsarnok bemutatása mellett a szerző felsorol néhány nagy becsben tartott történelmi ereklyét, ezek leírása, ha talán kevésbé részletes, de lényegében egybevág a Mickiewicz Pan Tadeusában találhatóakkal, ami nem is csoda, hiszen csaknem minden udvarházban volt egy ilyen nemzeti szanktuárium.

Az atya nemcsak külországokat látogatott, hanem igyekezett megismerni a feldarabolt Lengyelország valamennyi vidékét, nem a folyóiratokban nagy számban közölt útirajzok olvasása révén, hanem gyalogos és vasúti kirándulá