Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Mi és mások - Csóti Csaba: Erdélyi menekültek levelei 1916-ból
122 Mentalitástörténet Csóti Csaba A forrásként felhasznált levelek alapján elmondható, hogy a Somogy megyébe került menekültek gondolkodásában egy év alatt átrendeződött a „mi” és az „idegen”, a „hasonló” és a „más” fogalma. Meglepően könnyen és rugalmasan viszonyultak ezek az emberek személyes kapcsolataik hirtelen megváltozásához. Igaz, rendkívüli körülmények között történt ennek a kapcsolatstruktúrának az átalakulása. A somogyi emberekhez való kötődést, az azonosulást nagyban megkönnyítette a menekülteket befogadó közeg jóindulata. Ehhez a tapasztalathoz adódott a menekülteknek az a felismerése, hogy hagyományos kapcsolatrendszerüket fenntartani - erkölcsi okokból - nem lehet. A kialakuló új ismeretségi kör jelentősége az, hogy a menekülésre kényszerült parasztemberek olyan személyekkel találtak kapcsolódási pontokat, akikről a jelentős távolságok miatt korábban a „messziről jött ember” mesélhetett volna jót-rosszat egyaránt. A Somogybán elszállásoltak — elsősorban nők - világképe tehát kitágulhatott. Ez a „nyitás” a nagyvilágra természetesen nem lehetett olyan mértékű, mint a számtalan frontot és nagyvárost megjáró katonáké, arra azonban alkalmas volt, hogy a férfiak mellett a falusi nők számára is mérhetővé (viszonyíthatóvá) és felfogha- tóvá váljanak a korabeli Magyarországon a távolságok. A személyes kapcsolatok átrendeződését azonban nem lehetett hosszú távon fenntartani. Ennek oka részben a műveltségi hiányosságokban keresendő. A menekültek leveleinek jelentős része alacsony szintű íráskészségről árulkodik. A Somogy megye és Dél-Erdély közötti jelentős távolságot pedig csak rendszeres (legalább havonkénti) levelezéssel lehetett volna áthidalni. Döntőbb volt azonban, hogy a Somogy megyei vendéglátók nem voltak fogadókészek egy ilyen kapcsolattartásra. A Somogy megyében elszállásolt menekülteknek azonban még így is szerencséjük volt az őket befogadó gazdákkal. A dél-dunántúli vármegyében szeretettel és gondoskodással vették körül az oda érkezetteket. Eközben a Veszprém megyei Pápa városának környékén elszállásolt csíki menekültek számára „sok lelki keserűséget okozott az ottani lakosság gúnyja és meg nem értése”. A fentiek figyelembevételével megállapítható, hogy a háború sújtotta vidéken lakók személyes kapcsolataival összefüggésben is igaz volt, ami felprédáit otthona viszontlátásakor jutott Személy Jánosné eszébe: „...elég szomorú, hogy csak így szolgál nekem az szerencse...” 10 Csíkszentmiklós község Historia Domusa, 27. p.
