Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - B. Virághalmy Lea: Az életrajzi módszer bölcseleti vonatkozásai
110 Mentalitástörténet B. Virághalmy Lea nek eseményeire vonatkoznak-e, vagy történelmi folyamatokéra. Ennek a két területnek a szisztematikus szétválasztása amúgy is lehetetlen, mert az élettörténet és a történelmi folyamatok egymástól kölcsönösen függnek, és egymást kölcsönösen befolyásolják.”35 Le Goff szerint: „mindenekelőtt azok a dokumentumok, amelyek szokatlan, vagy marginális magatartásformákról és érzelmekről adnak hírt; ezek épp az átlagostól való eltérésükkel világítanak rá az emberek mindennapi gondolkodásmódjára”36. A Robert Redfield-i módszer értelmében a tipikus életrajzhoz tartozó olyan események (születés, legkorábbi gyermekkor, halál, temetés vagy mély „hullámvölgyek”), amelyekről az ember már nem tud, vagy nem akar nyilatkozni, kortárs vallomásokból, szakirodalomból kikövetkeztethetők. Levéltárosként ezeket a meghatározásokat tovább kell pontos ítanom forráskritikai szempontból, két tekintetben is. 1. Azt, hogy a dokumentum, vagy adat mennyire reprezentatív, nem az dönti el, hogy a kutatott személy a társadalom ranglétráján hol helyezkedik el, hanem, hogy mennyire képviseli a vizsgált életformát. 2. Érdekes, összetett probléma, hogy a forrás - akár írásos dokumentum, akár annak pusztulása miatt szóban hagyományozott mondanivalója - mennyiben tükrözi a valós eseményeket. Charles Olson szerint az életben két, egymással szervesen összefüggő, egymást kiegészítő hozzáállást (stance) különböztethetünk meg.37 Az egyik a történelem, amely - a Karl Rahner által „felvillantott” fogalomnál maradva - „olyan történés, amely nem vezethető le és nem számítható ki valamely előzetes általános alapból... mindig egyszeri, megismételhetetlen, csak önmagában érthető, valami, ami nem egy általános törvény esete csupán”38, így kutatásához a múltban megtörtént eseményeket (res gestae) fel kell tárni, rendszerbe kell foglalni. Hérodotosz nevét - historia rerum gestarum - az „iSxopiv” (magától felfedezni) igéből származtatja, s valóban a „hisztor” (tanult ember) „amikor... odafordul történelméhez, akkor... specifikusan emberi szellemiségéből következően elvileg ráruházott föladatát teljesíti”39 - azaz felfedezi azt. Ezzel szemben Olsonnál az ember másik lehetséges viszonyulása az eseményekhez nem a feltárás, hanem a „csinálás” (facio - fictio), a kitalálás. Ez nem azonos a hazugsággal (locutio contra mentem) - mivel az már tudást feltételez -, hanem a tévedéshez hasonlóan az, amikor az ember nem-tudását pozitív formában fogalmazza meg, s - tudatalatti vágyból, félelemből is - úgy állítja be, mint 35 36 37 38 39 Lehmann. A. 1982. 48. Le Goff, J. 1976. 687-688. Vö. Olson, C. 1970. 10-23. Olsonnál a „stance” mindig a múlthoz viszonyul. Rahner, K. 1991. 127. Uo. 173.
